3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. december 15.

Fink a Hajóra jön!

Copyright:

A nagyszerű brit dalszerző-előadót, Finket két évvel ezelőtt már láthatta a budapesti közönség a Szigeten. Ezúttal egy - meghitt, személyes dalaihoz talán jobban is illő - klubkoncertre tér vissza, hogy az A38 Hajón bemutassa nyáron megjelent, Hard Believer című lemezét. A Ninja Tune egykori meglepetésembere, egyben egyik legnépszerűbb előadója, Fink az A38 Hajón!

  • share
  • kapcsolódó linkek

Tizenöt, de akát tíz évvel ezelőtt kevés ember gondolta volna, hogy egy Fin Greenall nevű tisztes downtempo mesterember-producer egy évtizeddel később személyes hangvételű, akusztikusgitáros dalokkal arat majd elképesztő sikereket. Greenall, azaz Fink a kilencvenes évek végén egyike volt a Ninja Tune jellegzetes, belassult hiphopalapokra elegáns elektronikus hangkollázsokat építgető gépészeinek, és első lemeze, a száz százalékig elektronikus Fresh Produce is pont ilyen volt.

Aztán Fink hirtelen teljesen kiábrándult az elektronikus zenéből, a DJ-zésből és tekergetésből. Dalokat, igazi dalokat kezdett írni - ezek egyike például Amy Winehouse-nál kötött ki -, és két régi barátjával, Tim Thortonnal és Guy Whitakerrel együttest alapított, és a 2006-os Biscuits for Breakfast már egy teljesen más világot tár elénk. Akusztikus gitáros, finom, hol a neosoullal, hol a blues-zal kacérkodó, befelé forduló, meghitt dalokat énekel rajta Fink - és ami még meglepőbb, hogy ezt a lemezt is a Ninja Tune adta ki, pedig ha van kiadó, aminek profilján kívül esik ez a világ, akkor a Ninja Tune az. Ettől függetlenül a lemez komoly sikert aratott, és a következő, amin Fink egyik legkomolyabb slágerének, a This Is the Thingnek producere Andy Barlow volt a Lambből, még nagyobbat. Aztán 2011-ben megjelent a Perfect Darkness, ez a tökéletes chillout-lemez, ami előtt ájultan hajolt földig a kritika és a közönség is.

Fink a Ninja Tune egyik legnépszerűbb előadója lett, 2012-ben a világ egyik legelismertebb szimfonikus zenekarával, az amszterdami Royal Concertgebouw Orchestrával lépett fel a "királynő napján"egy varázslatos hangulatú koncerten, aminek anyaga tavaly jelent meg. Ezt fél évvel követte a legfrissebb album, a szintén egekbe magasztalt Hard Believer, aminek turnéján két hűséges társával Budapestet is útba ejti Fink, egy meghitt hangulatú A38-as klubkoncert erejéig.

Fink (UK)
Hard Believer Tour
2015. február 9., hétfő 20h
A38 Hajó Koncertterem – Petőfi híd budai hídfő
Jegyár: 5000 Ft, elővételben: 4500 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján, illetve személyesen az A38 Hajón.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky