3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2014. december 1.

Palya Bea új karácsonyi dala

Copyright:

Advent első vasárnapja alkalmából megjelent Palya Bea új karácsonyi dala, az Igazi angyal. A dal 2014. november 30­án került bemutatásra az MR2 Petőfi Rádió Más­nap című vasárnap délelőtti műsorában, a dalhoz készült videóklip pedig ugyanaz nap délután szintén a Petőfi Rádióban és a rádió online felületein.

"A dal alapötletét két évvel ezelőtt az adta, hogy néztem a néhány hetes kislányom mélykék szemeit. Nem fókuszált még semmire, csak úgy ott volt az a szempár. Viszont ha a tekintete fényforráshoz ért, akkor abban hosszan időzött, bámulta a lámpát, összeolvadt vele. Az anyasággal egy olyan új dolog jelent meg az életemben, amit bátran hívok angyali ­ nálam több, égiekkel kapcsolatos ­ minőségnek. A gyermekágy hormonhullámain szörföztem, s közeledett a karácsony. Átgondoltam, hogy korábban milyen volt, és Lili születésével milyenné vált nekem ez az ünnep ­ és meg is lett a dal. Mozgalmas, utazós énekdallamot akartam, ami átvezet engem a régiből az újba, de közben érzékeny zenei szövetet is kerestem, ami meg tudja röptetni ezt a határokat feszegető tartalmat. A gyermekkori narancsillatú hangulatot felnőttkori magányos szent esték váltották fel ­ és tudom, hogy ezzel a magányos érzéssel nem vagyok egyedül. A túl korán jövő karácsonyi díszlet, a hópelyhecskék és szent család ábrázolások üresek maradtak számomra. Most azonban itt van nekem egy újfajta melegség, egy újfajta fényesség.

Kívánok mindenkinek az ünnepekre valódi közelséget, szeretést, melegséget."

Palya Bea

 

 

Zenészek:
Palya Bea ­ ének
Bodoczki Ernő ­ nagybőgő
Czirják Tamás ­ dob, ütőhangszerek
Gerzson János ­ oud, buzuki
Szokolay Dongó Balázs ­ furulya
Ifj. Tóth István ­ gitár

IGAZI ANGYAL
Dalszöveg

Kiskoromban a karácsony narancsillatú volt
Anyukám a fenyőfára szaloncukrot zsúfolt
Kerek szemmel pillogattunk: ártatlan színjáték
Hiszen már rég kikutattuk, hol van az ajándék

Felnőtt lettem időközben, s nem jó a karácsony
Arcomba már minden évben szent esti magányom
Menekülnék, tovafutnék, helyem nem találom
Édeskés és túl korán jön a szeretet­álom

Angyalkák és hópelyhecskék, amerre csak nézek
Mária a Kisjézussal: gyönyörű ígéret
De nekem még várnom kellett sok sok hosszú évet
Mire egy igazi angyal tényleg megigézett

Itt pillog a karomban egy égből jött kisember
Fény villan a sötétségben, más ajándék nem kell
Nem futok már magam elől, a jövőt nem várom

Narancsillatú öröm száll, de szép már a karácsony

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky