3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Balatonsound 2015

2014. december 1.

Már lehet jegyet venni a Balaton Soundra

Copyright:

2014. december 1-én 12 óra 1 perctől indult a 2015-ös MasterCard Balaton Sound jegyértékesítése – jelentették be a fesztivál szervezői. Jó hír, hogy az első 10.000 bérletet “early bird” áron, azaz 39.900 forintért lehet megvásárolni. A Sound július 9-12 között lesz Zamárdiban, a bérleteseket pedig egy nulladik nap is várja.

Megújult illetve bővült helyszínekkel, új szolgáltatásokkal és látványos programelemekkel készül a MasterCard Balaton Sound a 2015-ös évre, melyre 12.01-én 12:01-től lehet jegyet vásárolni. Mint ismeretes, a Sound bérletek már évek óta a kapunyitás előtt hetekkel elfogynak, ezért érdemes időben szert tenni rájuk, nem beszélve arról, hogy most az első tízezer jegyet olcsóbban is lehet megvásárolni.

A Sound megbízhatóan az elektronikus zenei színtér legnagyobb nemzetközi sztárjait sorakoztatja fel, s a szervezők már dolgoznak azon, hogy ez 2015-ben is így legyen. Ebből – az ígéretek szerint – hamarosan ízelítőt is kapunk, az azonban már bizonyos, hogy a tavaly átalakított rendezvényterület a Balaton vizére épülő új helyszínekkel bővül. Átalakulnak a fő programhelyszínek, a Party Aréna például 30-40%-kal nagyobb lesz és új helyre költözik, a Telekom Terasz pedig – ahol a fellépő sztárokkal lehet majd együtt partizni – teljesen új külsőt kap. Új programhelyszíneket is építenek a szervezők, így immár 30 zenei helyszín szórakoztatja majd a nagyérdeműt. Bővül a szolgáltatások köre is. Egy helyre költözik az összes kemping és lesz egy ún. VIP kemping is, magasabb komfortfokozattal, extra szolgáltatásokkal, saját napozóstéggel bővítve.

Jegyek tehát már kaphatók fesztivaljegy.hu és a balatonsound.hu oldalakon illetve a honlapon felsorolt jegyirodákban.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2015. július 13.

Új csúcs a Balaton Soundon

Újra beállítva a tavalyi nézőcsúcsot, 145 ezer látogatót vonzott idén a MasterCard Balaton Sound. Teltházas nap is volt: szombaton, Afrojack és Faithless napján 35 ezren buliztak a fesztiválon. Tovább

2015. július 8.

Három, kettő, egy: Balaton Sound 2015

A világ legjobbjai: Hardwell, Dimitri Vegas & Like Mike, Tiesto, a Swedish House Maffia két tagja, Axwell vs. Ingrosso, a Faithless, Nicky Romero, Afrojack, Showtek, DVBBS és mintegy 80 további nemzetközi produkció, a magyar élvonallal összesen 200 fellépő, 5 forró napon át. Indul a MasterCard Balaton Sound. Tovább

2015. június 22.

Még egy napig olcsóbb a Balaton Sound

Világsztárok sokaságával, megújult külcsínnel, extra látványosságokkal, bővült vízparti party- és chill helyszínekkel indul az idei Sound 2015. július 8-tól, s tart 5 napon át. A jegyek június 23-ig még olcsóbbak, érdemes sietni! Tovább

2015. június 17.

Van már Sound himnusz: By The Shore

Elkészült a MasterCard Balaton Sound idei himnusza. A zenéjét Lotfi Begi készítette és a dalt Herrer Sára énekli. A zenével együtt megérkezett a himnusz dalfilmje is. A By The Shore a 89.5 Music Fm hullámhosszán debütált... Tovább

2015. május 8.

Rohamosan fogynak a Sound jegyek

Érdemes sietni: már csak pár tucat “early bird” jegy van a MasterCard Balaton Sound - Tiesto-val és Oliver Heldens nagyszínpados fellépésével fémjelzett- nulladik napjára, miközben egyre szaporodik a fellépők száma a fesztiválra. Az újonnan bejelentett nemzetközi fellépők, így  - többek között - a Leftfield, a Claptone Immortal Live, A-Trak, a Rae Sremmurd mellett ott vannak a legizgalmasabb hazai produkciók is: a Halott Pénz, a Punnany Massif, a Welhello, az Irie Maffia, a Brains és sokan mások… Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky