3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. október 31.

Először Budapesten HEIDI HAPPY a Rohamban

Copyright:

A kivételes svéd énekesnő Heidi Happy 2006-ban kezdte meg karrierjét, azóta ötödik lemezét adta ki ebben az évben. Fellépéseivel már világszerte megjárta a legjelentősebb fesztiválokat, most azonban aktuális európai lemezbemutató turnéja során végre hazánkba is ellátogat, hogy bemutassa lenyűgöző műsorát. Ebben az itthon már sokak számára jól ismert Manoya lesz a partnere 2014. november 9-én vasárnap este Budapesten, a Roham Bárban.

A svéd énekesnő Heidi Happy zenei világába egyaránt sző folk és country elemeket, amit kivételesen öltöztet olykor pop, vagy éppen electro hatásokkal átszőtt köntösbe - ezt mutatja legalábbis az idén megjelent Golden Heart című nagylemeze, melyről első benyomásunkat a Down Town című szám videójának megtekintésével nyerhetjük, ami alapján Gotye és Lorde világának tengelyére pozicionálnánk zenéjét:

 

 

Tovább merülve Heidi Happy ötödik lemezében aztán ezt a képet már egészen más kontextusba helyezi a La Danse videóval. Ha talán ezzel kezdenénk az ismerkedést, akkor inkább egy francia electro-pop produkciót vélhetnénk felfedezni benne:

 

 

A videók hatására könnyen érezhetünk késztetést a teljes lemez meghallgatására, amiben a fent említett zenei világok mellett jelentős mennyiségben tartalmaz olykor inkább country, folk, és indie hatásokat, amit előszeretettel vegyít a fentebb említett pop és electro elemekkel. Ennek részletezésébe most nem is mennénk bele jobban, beszéljen helyette inkább a lemez: a Golden Heart lemez a korábbi kiadványokkal egyetemben teljes egészében meghallgatható Heidi Happy bandcamp oldalán.

A 14 számos lemez hallgatása túlzás nélkül nyújt páratlan zenei élményt, amit talán csak Heidi Happy élő fellépése képes felülmúlni, amit november 9-én tapasztalhatunk meg első ízben Budapesten, a RoHAM Bárban. Kivételes zenei és vizuális élményre van kilátás ezen a vasárnap estén, ahol talán túlzás nélkül mondhatjuk, hogy a műfaj leginkább hazai megfelelője, a NEO-ból és az OCCAM-ból is ismert Hódosi Enikő saját projectje, azaz a Manoya melegíti elő a hangulatot a svéd produkció előtt.

HEIDI HAPPY (CH)
vedég: Manoya
2014. november 9., vasárnap
Roham Bár

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 11.

4 nap varázslat a Dunakanyarban, 60 zenei program a VéNégy Fesztiválon

A kiemelkedő színházi-, és utcaszínházi produkciók, valamint családi programok mellett pezsgő zenei élet várja a kultúra szerelmeseit június 20. és 23. között Nagymaroson. Ikonikus nemzetközi és hazai sztárfellépők, cseh, szlovák és lengyel zenei csemegék, táncház, Techno Yoga, elektronikus zenei utazások – 4 napon át 5 színpadon 60 zenei programot vonultat fel a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. A brit Kosheen mellett koncertet ad többek között a 30Y, Analog Balaton, Aurevoir., AWS, Aron Andras & The Black Circle Orchestra, Belau, Beton.Hofi, Brains, Dzsúdló, Elefánt, Firkin, Irie Maffia, Mehringer, Platon Karataev, Subscribe, valamint a Tankcsapda. Tovább

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky