3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Események

2014. október 27.

Újra itthon lép fel a Four Bones Quartet

Copyright:

A Four Bones Quartet azon magyar zenekarok közé tartozik, akik bizony nem csak hazai pályán könyvelhetnek el maguknak sikereket. A négy harsonaművész, akiknek repertoárja széles zenei palettán mozog a klasszikus melódiáktól a könnyed ritmusokon át a jazz világáig, évek óta járja a világot. 2014. november 26-án, szerdán láthatjuk és hallhatjuk őket az Akvárium Klubban.

„Németországban szinte már visszatérő vendégnek számítunk, de például idén a nyár közepén egy hosszabb turné alkalmával többek között Hollandia és Brüsszel érintésével újabb helyszíneken koncerteztünk. Novemberben pedig Münchenben és Barcelonában fogunk fellépni, ahol bő egy hetet töltünk majd el.” – meséli nemzetközi szerepléseikről Gyetvai Péter, a zenekar tagja.

Erről az útról fognak hazaérkezni a 2014. november 26-án, az Akváriumban tartandó koncertjükre, hogy végre a hazai közönség is újra láthassa őket.

„Nagyon várjuk ezt a koncertet, mert egy újabb kihívás lesz. Az együttesre jellemző az új utak keresésével egyetemben az is, hogy valami egészen egyedit mutasson, kreáljon.” – mondja Péter. – „Izgalommal várjuk az estét, amikor végre itthon is bemutatásra kerülhet ez a különlegesnek mondható produkció. Nehéz megfogalmazni, hogy miben más itthon vagy külföldön fellépni, mert minden helyszín, várostól, égtájtól, országtól függetlenül tartogat valami újat. Ha boldogan távoznak az emberek a koncertről, akkor mi már örülünk, mert erre törekszünk (nevet). Külföldön talán befogadóbbak és rugalmasabbak az emberek, korosztálytól függetlenül, de reméljük, az Akváriumos koncertünk erre rácáfol majd.”

 

 

Az este folyamán közreműködőkre is számíthatunk, bár a csapat felállása már eleve különleges.

„A 4 harsona adta hangzás folyamatosan utat tör magának és az elektronikával ötvözve egy igazán egyedi zenei világot mutat meg. Az Akváriumos estére – nagy örömünkre - elfogadta a meghívásunkat Bástis Branka (ének), Nagy Zsolt (dobok), és Kovács Tamás "Tobzi" (ütőhangszerek) is. Emellett pedig különleges vizuál (Super33) teszi még érdekesebbé, színesebbé az eseményt.” – teszi még hozzá a zenész.

Four Bones Quartet koncert
Akvárium Klub, Budapest
2014. november 26., szerda 20 óra

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Continuer

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Continuer

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Continuer

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Continuer

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky