3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. október 24. | Joss Beaumont

Moszkva tér a Blahán

Copyright:

A legendás Moszkva tér (MOX) zenekar a szeptemberi nagy sikerű koncert után 2014. október 28-án ismét fellép a Müsziben! Utána a szicíliai Tapso II poszt-rock csapat következik dobbal vonóval, gitárral és énekkel, elektromos orgonával.

Megszokhattuk már, hogyha egy MÜSZI (Művelődési Szint) program kerül szóba, mindig valami különlegességre számíthatunk. Nos, ez most sincs másképpen, sőt, a mostani még a különlegességek közül is az egyik legjobb ügy, ami történhet a Blaha Lujza téri Corvin épületében.

Egy olyan csapat lép színpadra 2014. október 28-án kedden, mely már-már legendás, hiszen egykor a legjelentősebb underground köröket is megmozgatta. A banda különlegessége, hogy egy zeneileg teljes mértékben új köntöst húzó társaságról van szó. Ők nem mások, mint a Moszkva tér nevű zenekar, melynek mostanában gyakran használatos neve, a MOX. A csapat zenéje az egykori gimnazista, , útkereső, lázadó hangulatot cserélte le, egy átgondoltabb, minden elemében a belső üzenet, a gondolatiság mélységének feltárásának lehetőségére, egy különleges lebegő világra, nyugalomra hívja fel a figyelmet. Ráadásul Bozsogi Adrienn éteri énekhangját mindenkinek hallania kellene! Mi mindenképpen ott leszünk!

 

 

A Moszkva tér (MOX) koncertje után egy szicíliai társaság, a poszt-rock zenét játszó Tapso II zenekar lép fel ezen az estén!

Moszkva tér (MOX) koncert
Tapso II koncert
2014. október 28., kedd 20:00
MÜSZI (Művelődési Szint)

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky