2014. október 18.
Többségében saját szerzemények szerepelnek a Class FM műsorvezetője, Garami Gábor zenekara, a Garami Funky Staff első nagylemezén. A Péntek éjszaka október 17-én jelent meg, és a címéhez híven a közismert rádiós és társai aznap, vagyis péntek éjszaka lemezmegmutató koncertet is adtak a budapesti Mediterrán Jazzy Pubban.
Gyerekkori álmát váltja valóra a Class FM népszerű műsorvezetője, Garami Gábor. A rádiós évtizedek óta zenél, és ezalatt számtalan bandában fordult meg, majd 2010-ben megalapította saját zenekarát Garami Funky Staff néven. Első nagylemezük Péntek éjszaka címmel október 17-én jelent meg a Music Fashion kiadó gondozásában.
„Mindig is közel álltak hozzám a 70-es, 80-as, 90-es évek funky, disco és soul slágerei, ezért a koncerteken eleinte a kedvenc előadóim, például a Kool and the Gang és Chaka Khan dalaival léptünk fel. Úgy gondoltam, hogy amit mi szívesen játszunk, azt mások is szívesen hallgatnák meg élőben. Egy idő után felmerült az igény, hogy a feldolgozások mellett saját szerzeményekkel is előrukkoljunk hasonló stílusban. Mivel dobos vagyok, és a dobosok egy-két ritka kivételtől eltekintve általában nem énekelnek vagy írnak dalokat, körbevettem magam a legjobb zenészekkel és szerzőkkel, akiktől „garamis” stílusú szerzeményeket kaptunk. A Péntek éjszaka című bemutatkozó lemezünkön ilyen saját számok szerepelnek, amivel valóra válik a régóta dédelgetett álmom” – mondta Garami Gábor, a Garami Funky Staff zenekar alapító tagja.
A Péntek éjszaka című album 15 felvételt tartalmaz, amelyek közül mindössze négy feldolgozás, a többi pedig vadonatúj saját szerzemény. A dalokban a Garami Funky Staff tagjai mellett népszerű vendégelőadók közreműködnek, így Király Viktor, Veres Mónika Nika, Abebe Dániel Bebe, az Animal Cannibals, Oláh Gergő, Gitano Nagy Laci és Shane 54.
A Garami Funky Staff tagjai: Garami Gábor (dob), Kollányi Zsuzsi (ének), Gyöngyösi Gábor (billentyűk, ének), Csiszár Ferenc (gitár, ének), Temesi Berci (basszusgitár)