3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. október 9.

Összművészeti fesztiválon lép fel az InFusion Trio

Copyright:

Ezekben a hetekben zajlik Budapest kortárs művészeti fesztiválja, a CAFe Budapest – itt kapott lehetőséget az InFusion Trio is a fellépésre. Az elektronikus csellón, elektronikus hegedűn és elektronikus dobon, valamint looper pedálokon zenélő, klasszikus zenészekből álló csapat október 18-án, a MÜPA előtt felállított sátorban, este 10-kor áll színpadra.

„Több szempontból is nagy öröm nekünk ez a koncert. Első és legfontosabb, hogy imádunk koncertezni” – mondja nevetve Farkas Izsák hegedűs. „Mióta utoljára hallott minket a hazai közönség, eltelt egy kis idő, amit mi sok gyakorlással és technikai fejlesztésekkel töltöttünk. Születtek új számok, gyúrtuk a hangzásvilágot. Nagyon izgatottak vagyunk, hogy egy ilyen neves fesztiválon léphetünk fel.”

Bár a koncert nem egész estés, csak körülbelül egy órás lesz, a fiúk így is nagyon komolyan veszik a felkészülést. „Igyekszünk minden koncerten a már repertoárdaraboknak számító opuszokon kívül némi újdonsággal is szolgálni. Felmerült az is, hogy egy-két számra vendégművész kollégát is meghívjunk, de az október 18-ai koncertünk csak egy órás, így a következőkre tartogatnánk ezt a megoldást. Jelenleg két új átdolgozáson munkálkodunk, de nem árulnék el mindent! Annyi biztos, hogy mindenki rá fog ismerni, ha eljön a CAFe Budapesten az InFusion Trio koncertre!” – avat be a részletekbe Simkó-Várnagy Mihály csellista.



A zenekar egyébként elkészült Loop me up című, hamarosan megjelenő nagylemezével, melyről a zenekar dobosa-énekese, Weisz Nándor ennyit árult el: „Az albumot tulajdonképpen 2 részre lehetne bontani: vannak a saját szerzeményeink, valamint népdal-újragondolások. A saját számokat közösen írjuk, ezért sem tudnám műfajilag besorolni sehová, hiszen mindhárman más zenei háttérből jövünk és mindhármunk zenei elképzelései bele lettek szőve ezekbe a számokba. A dalok szövegét pedig egy nagyon jó barátom, Mészáros Dániel veti papírra. A népdal-átdolgozásainkat imádja a közönség, ezért tartottuk fontosnak, hogy felkerüljenek a lemezre. Egy teljesen új köntösbe bújtatjuk a közismert műveket, van, hogy annyira megváltoztatjuk a népdalokat, hogy a hallgatók csak annyit éreznek, hogy nagyon jól ismerik a zenét, de nem tudnák pontosan megmondani, mit is hallottak. Az InFusion Trio másik erőssége, hogy különböző rádiós slágereket alakít át és kever össze egy számon belül. Ezeket a szerzeményeinket mi cover-mashupnak nevezzük, viszont ezek majd csak a következő albumunkra fognak felkerülni.” A koncerten viszont ezekből is hallhatunk majd ízelítőt!

InFusion Trio koncert a CAFe Budapest Fesztiválon
2014. október 18. 22 óra
A Művészetek Palotája mellett felállított összművészeti sátor
Facebook esemény: [link]

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. november 18.

Ősszel újabb tematikus napokkal folytatódik a DEX Songwriting Expo

A DEX Songwriting Expót 2018-ban indította el az Artisjus azzal a céllal, hogy hiánypótló kezdeményezésként támogassa az információmegosztást és kapcsolatépítést a dalszerzői közösségen belül, valamint lehetőséget teremtsen a szakmai fejlődésre. A rendezvénysorozat most őszi kiadással várja a tanulni és inspirálódni vágyó zenei alkotókat. A meghívott szakemberek tematikus mesterkurzusain az érdeklődők novemberben és decemberben vehetnek részt az Artisjus székházban. Tovább

2024. szeptember 20.

Nagyszabású műsorral vár a slágergyáros Moriones

Legutóbbi, zsinórban harmadik teltház előtt bemutatott koncertjén Moriones bohóc karaktere meghalt, s ezzel egy új, titkokkal átszőtt epizód kezdődött el. Az őszi hosszúhétvégén, november 1-jén az Akvárium Klub nagytermében egy különleges este keretein belül végre megismerkedhetünk a TENEBRIS-történettel. A jegyértékesítés elindult és már most látszik: a TENEBRIS* című album megjelenését követően töretlen az óriási érdeklődés, rohamos tempóban fogynak a szabad férőhelyek. Tovább

2024. szeptember 1.

MAYHEM: 40 éves szülinap és Vágtázó Halottkémek a Barba Negrában

Jubileumi évet ír a Mayhem, éppen 40 éve (!) indult útjára az a black metal gépezet, mely most múltidézésre hívja rajongóit és az olykor kaotikus, vagy éppen véres történetéből hoz korábban soha nem látott képeket és felvételeket. Tovább

2024. augusztus 30.

A Faithless bejelentette 21 állomásos európai turnéját

A Glastonbury, a Wilderness és a Bestival fellépéseikről begyűjtött dicsérő kritikák, valamint az év elején lezajlott, pár fellépésből álló európai turnén debütált vadonatúj show fogadtatása után a dance műfaj úttörője, a Faithless bejelentette 21 állomásból álló egyesült királyságbeli és európai turnéját. Tovább

2024. augusztus 29.

Hamarosan nyit az INOTA Focus

A tavalyi első INOTA Fesztivál fényművészeti programjának egyenes ági folytatásaképp jelentkezik most augusztus 30-tól a háromnapos INOTA Focus: RADIANCE, hogy ismét összekapaszkodjon az üzemen kívüli Inotai Hőerőmű és a kortárs vizuális kultúra. Az INOTA Fesztivál az ERSTE támogatásával ráadásul fényművészeti pályázatot hirdetett, a nyertes installációkat a Turbinacsarnokban mutatják majd be. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky