3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. augusztus 19.

Mashup-ot készített az InFusion Trio

Copyright:

Újabb feldolgozással jelentkezett a klasszikus zenészekből álló looper zenekar, az InFusion Trio. Calvin Harris: Summer című dalának átértelmezése után most két slágert gyúrtak össze, melynek a beszédes „Love me lucky” címet adták.

„Gondolkoztunk a zenekarral, milyen zenét dolgozzunk át ezen a nyáron, és arra jutottunk, hogy John Newman egyik nagyon jó hangulatú nyárias slágerét, a Love Me Again-t próbáljuk meg „InFusionizálni"! Miközben dolgoztunk a zenén, Misi az akkord menetet próbálgatta éppen, és nem tudtuk nem észrevenni, hogy a felépítés teljesen megegyezik egy nagy sikerű múlt évi nyári slágerrel, a Daft Punk és Pharrel Williams által szerzett és előadott Get Lucky- val, amit már amúgy is szerettünk volna átdolgozni. Így született hát meg a különleges InFusion Trió cover-mashup, a Love me lucky!” – mesélt a dal keletkezéséről Weisz Nándor dobos, aki „civilben” a Nemzeti Filharmónikusok tagja.

„Törekszünk arra, hogy igazán aktuális slágereket dolgozzunk át, hiszen az aktualitás ugyanannyira fontos, mint a nosztalgia. A Love Me Again méltónak és loopolhatónak bizonyult, ám miközben gyúrtuk a számot a saját képünkre, ösztönösen beugrott a Get Lucky, és mivel a mashup nem áll tőlünk messze úgy döntöttünk, összegyúrjuk a kettőt. Szerintem a közönségnek (és persze nekünk is) különösen üdítő két ismert dal összehangolását hallani, ezzel kicsit részének érezhetik magukat az úgynevezett belső poénoknak” – egészítette ki a Liszt Ferenc Kamarazenekarban is zenélő Simkó-Várnagy Mihály, aki elektromos csellón játszik.

A dal egyébként előfutára már a hamarosan megjelenő InFusion Trio albumnak.

„Nemsokára megjelenik a zenekar első lemeze. Elérkeztünk az utolsó szakaszhoz, hogy hogy nézzen ki maga a lemez. Nem is gondoltam volna, hogy ez is ennyire izgalmas meló. Ezen kívül készülünk egy stuttgarti koncertre, ami augusztus végén lesz, ennek kapcsán elvonulunk három napra és intenzív próbákat fogunk tartani.” – mondja Farkas Izsák, a formáció elektronikus hegedűse.

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky