3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. augusztus 18.

Bin Jip a Margitszigeti Víztoronynál

Copyright:

A Bin Jip Harcsa Veronika talán egyik legkülönlegesebb formációja, melyben Gyémánt Bálinttal (gitár) és Andrew J-vel (scratch, ritmus, hangminták) karöltve egy különleges, táncolós-elszállós-elektronikus világba léptetik be a hallgatóságot. Ha mi sem szeretnénk kimaradni ebből a különleges varázslatot ígérő produkcióból, mindenképpen ott a helyünk 2014. augusztus 30-án, a Margitszigeti Víztorony szezonzáró Jazzy Tower-koncertjén.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Különlegesre hangolva

Az év elején a negyedik születésnapját ünnepelte a formáció, melynek egyik sajátossága, hogy a tagok a zenekar megalakulása előtt már önállóan is komoly karriert futottak be, kiforrott ízléssel és világgal rendelkeztek, melyet mindegyikük behozott a zenekarba. Ennek is köszönhető a Bin Jip sokoldalú és izgalmas zeneisége. Harcsa Veronika – bár elsősorban a dzsesszes oldaláról ismerhetjük – korábban is kalandozott már a pop és az elektronikus zene világában. Gyémánt Bálint generációja egyik leghíresebb dzsesszgitárosának számít, emellett Andrew J-vel több produkcióban is kísérleteztek azzal, hogy miként lehet a legjobban ötvözni a dzsesszt és a populárisabb műfajokat, elsősorban a hiphopot.

Ilyen előzmények után nem csoda, hogy a Bin Jip itthon pillanatok alatt igen népszerű lett, ami azonban ennél sokkal izgalmasabb: bemutatkozó lemezük Japánban is megjelent, és az Enter című dalhoz Pater Sparrow filmszemle-díjas csapata készített különleges látványvilágú klipet.

A rejtélyes filmes szál

A formáció a nevét egy mozifilmről kapta: egyrészt mert a zenekar tagjainak bevallása szerint ez az egyik kedvenc filmjük, másrészt mert a mozi jelentősrészt különféle szobákban játszódik, a zenekar pedig életének kezdeti időszakában szintén erősen kötődött egy szobához, Andrew J nappalijához, ahol a dalok készültek.

De vajon mi is ez a film? A Bin-jip - Lopakodó lelkek a dél-koreai rendező, Kim Ki-duk 2004-es filmje. A történet főhőse egy hajléktalan fiatal férfi, aki a várost járva szórólapokat helyez ki a házak ajtajára. Ahol még este is kint vannak a reggel odatett papírok, oda betör. Nem lop el semmit, csak ott tölti az éjszakát. Az eltöltött időt pedig megfizeti: rendet rak, kitakarít, kimos, megjavítja az elromlott dolgokat, majd szó nélkül továbbáll, akár egy szellem. Egyszer azonban összetalálkozik az egyik ház lakójával, egy gyönyörű nővel, aki boldogtalan házasságban él. Szellemünk megmenti őt az erőszakos férjétől, és ezzel kezdetét veszi kettejük gyönyörű, de igen furcsa kapcsolata: nem szólnak egymáshoz, nem szólnak senki máshoz sem, mégis hihetetlen mélységű és sokrétű viszony alakul ki közöttük. Az egész alkotás – mindamellett, hogy egy szívet melengető történet – annyira álomszerű, hogy néhol már nem tudni, hol ér véget a valóság, és hol kezdődik az álom, ahogy azt sem tudni, hogy a főszereplők vajon emberek-e még, vagy csupán néma kísértetek.

 

 

A rendező (aki többek között Tavasz, Nyár, Ősz, Tél... és Tavasz, Az íj és az Idő című filmeket is jegyzi) filmjeinek többségében különös, minimalista eszközökkel, szinte beszéd nélkül ábrázol hihetetlen érzelmeket, vívódásokat, tragédiákat és örömöket.

A Bin Jip nyárvégi koncertje hasonló zenei időutazást ígér egy különleges helyszínen, a Margitszigeti Víztorony udvarán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Tovább

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Tovább

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky