3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. július 23.

The Carbonfools: Íme az új klip!

Copyright:

Kellőképpen felpörögtek az események a The Carbonfools háza táján. A hamarosan megjelenő Closer remix album mellett egy új dal is kiadásra vár, amelyhez már elkészült a legfrissebb vizuális anyag! Az „Easter Song” Fehér Balázs elmondása alapján – nem túl meglepő módon – a „feltámadásról szól”. A szöveget Titusszal közösen írták és próbálták az aktuális élethelyzeteket megfogalmazni benne. Ehhez pedig a legjobb ómen, hogy egy olyan klipet forgattak hozzá, amelyik már alapból díjnyertes!

A szám érdekessége még, hogy Fehér Balázs Titusz mellett az „Easter Song” másik társproducere, így egy végletes és kettős Carbon-dalra számíthatunk! Ezek pedig a klipben is megjelennek. A story Emil Goodman - Heaven's Vanguard című kisfilmjéből lett kiemelve (melynek főszereplője Fehér Balázs) és amit Szabó Dani vágott újra a hozzáforgatott zenekari képekkel. Az, hogy a kisfilm és az új The Carbonfools nóta tökéletes párosítás lesz, mind Emil mind pedig a zenekar számára egyértelmű volt. Érdemes megjegyezni, hogy a klipet az Unbrella Stúdió jegyzi!

Egyébként az eredeti kisfilm 2013-ban a 11. Kecskeméti Animációs Fesztiválon elnyerte „A legjobb videoklip” kategória első helyét, így egy teljesen logikus választás, hogy ehhez a dalhoz ezt a vizuális anyagot használták fel. Hiszen az elsővel csak nyerni lehet!

Az Easter Song egy ízig – vérig The Carbonfools dal, ami nem közel sem a húsvétról szól! A klip pedig hasonlóan igényesen kidolgozott érdekes vizuális anyag, aminél jobbat el sem tudnánk képzelni ehhez a számhoz.

Mindenki bizonyosodjon meg róla saját maga!

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

2024. február 8.

Huszonhét másodpercnyi ironikus társadalomkritika a Junkiestól

A dal egy görbe tükör, kritika a világunk figyelemhiányos viselkedésére, koncentrációs zavaraira. - Junkies. Tovább

2024. február 8.

Nyers, őszinte képek fűszerezik az Anyu ez hangos újdonságát

Új dallal jelentkezik a 2020 óta aktív Anyu ez hangos. A formáció magyar nyelven, pop-rock stílusban alkot, és olyanok erősítik, mint Potyka Tamás (ének), Siffel István (gitár),  Bozsóki Márk (basszusgitár), valamint Domokos Miklós (dob). A csapat korábban olyan dalokkal jött elő, mint a „Popkirály”, a „Hős”, a „Legnagyobb ellenségem”, a "Z generáció", a "Már nem", a Nem vagyok jó", vagy éppen a "Jobb volt nélküled". Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky