3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. június 20.

Fiatal lemezlovasok sorakoznak fel Ibizán

Copyright:

A világ 18 országából érkeznek fiatal DJ tehetségek Ibizára a hétvégén, hogy megmérkőzzenek a burn energiaital által szervezett elektronikus zenei tehetségkutató utolsó fordulójában. Magyarországot Baksa Zsolt, művésznevén Max Demand képviseli, aki ezzel megkapja az esélyt, hogy állandó fellépője legyen a leghíresebb ibizai klubbok egyikének a nyár folyamán.

Max Demand áprilisban nyerte meg a burn Residency DJ tehetségkutató magyarországi döntőjét, így ő csatlakozhat a többi nemzet versenyzőihez a program utolsó szakaszában. Június 21-én egy kéthetes tábor (bootcamp) veszi kezdetét Ibizán, ahol világsztár DJ-k, neves hangtechnikusok, producerek, klub tulajdonosok és promóterek tartanak oktatásokat. A táborban a versenyzőknek több alkalommal is bizonyítaniuk kell rátermettségüket, ami alapján eldől, hogy folytathatják-e a versenyt. A tábor végén a mezőny öt legjobban szereplő versenyzője egy-egy rezidensi pozíciót kap Ibiza legnevesebb klubjaiban. A legkiemelkedőbb résztvevő pedig egy 100 000 euró értékű DJ szerződéssel is gazdagodik.

A korábbi években a versenyzők mentoraként feltűnt már például Avicii és Fatboy Slim is. Idén ismét kiemelkedő ikonok csatlakoztak a tehetségkutatóhoz, többek között Pete Tong, Carl Cox és John Digweed. A mentorok és a programban résztvevő egyéb partnerek az oktatások mellett folyamatos kihívásokkal teszik próbára a fiatal DJ-ket, hogy kiválaszthassák a verseny öt győztesét. A legszerencsésebbek Ibiza kiemelkedő klubjainak - Privilege, Sankey’s, Cafe Mambo - rezidensi pozícióit kapják meg az idei nyári szezonra.

Max Demand intenzív felkészüléssel töltötte az elmúlt időszakot, hogy a legjobb formáját nyújtsa a verseny utolsó szakaszában, és büszkén képviselje Magyarországot az elektronikus zene fellegvárának számító party szigeten.

A burn Residency DJ tehetségkutató program
A burn Residency programot már harmadik alkalommal rendezik meg és idén is a legendás party sziget, Ibiza körül zajlanak az események. A burn energiaital által létrehozott program különlegessége, hogy a verseny döntője Ibizán zajlik, ahol nemcsak kiemelkedő klubbok rezidensi pozíciót nyerhetik el a versenyzők, hanem közvetlenül tanulhatnak a DJ szakma nagy neveitől is. Ez olyan értékes szakmai hátteret és tapasztalatot jelent, amelyeket máshol valószínűleg nem szerezhetnek meg. Magyarországot idén Max Demand képviseli, ő csatlakozik június 21-én a nemzetközi mezőnyhöz Ibizán.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Tovább

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Tovább

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Tovább

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Tovább

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky