2014. június 17.
Három évvel a nagy sikerű Tudományos Fantasztikus Pop című album után idén májusban új nagylemezzel jelentkezett a Supernem. Az előző album sikere, amely sok kritikus szerint az elmúlt évtized egyik legfontosabb magyar lemeze volt, a zenekart az egyik legkeresettebb hazai zenekarrá tette, a nagyfesztiválok nagyszínpados fellépőjévé, dalai pedig szinte egytől egyig slágerré váltak (Hova megy, ki?, Irány a moziba be! stb...)
Sokan várták tehát, hogy sorrendben az 5. stúdióalbummal vajon sikerül-e a zenekarnak megugrania a saját magának oly’ magasra tett lécet.
Nos, jó hírünk van: a Túl frekvencián az elődjénél (és a címéhez híven is) jóval zajosabb, bátran kísérletező, a bevált popzenei formákat merészen, egyszersmind ízléssel fölrugó, igazán bevállalós anyag lett, a zenekar eddigi legkiforrottabb munkája.
A korong 8 dala, alig fél órában viszont tökéletes keresztmetszetét adja, a világnak, amelyben élünk: a 8 dal egyben 8 történet rólunk, vágyainkról, szerelmeinkről, bénázásainkról, esendőségünkről nagy-nagy szeretettel és teli torokkal a fülünkbe üvöltve.
„Olyan festői gyönyörű minden, olyan eleven szürke lehangoló” adja meg rögtön az első dal, a ’Szívbemarkoló’ refrénje, az egész album alaphangulatát.
A zaklatott, üvöltő gitárok és a hozzájuk torzult, mégis sokszor egy-egy jellegzetes témával hirtelen föltörő szintetizátorok mellett a végig nagyon feszes basszusgitár és a példásan karakteres dob pedig egészen fölkavaró zenei utazássá teszik a lemezt.
Olyan játékos utazássá ugyanakkor, amelyben nemcsak egy száguldó motor hátsó üléséről telefonnal lőtt képeinket nézegethetjük(’Nincs feszkó’), de egy bankrablós szerelmi történetnek is részeseivé válunk a szuperhősnek öltözött fiúval és a „távolsági buszra festett tengerparti lánnyal”(’Tviszt’), hogy aztán a lemez végére még az űrbe is elkalandozzunk egy kicsit(’Van’). Sok-sok történet még, javasoljuk tehát: váltson mindenki jegyet a Túl a frekvenciánra, erre a színes szélesvásznú, 8mm-re forgatott, igazi Supernem mozira!