3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. május 28.

Bor és folk a Kerekes Banddel

Copyright:

A Kerekes Band egri zenekarként szinte elválaszthatatlan a bortól. Betyár néven már saját boruk is volt, gyakran lépnek fel boros és gasztronómiai rendezvényeken. Mivel idén nyáron Budapesten csak a Kobuci Kertben koncerteznek, úgy gondolták, ezeket az alkalmakat még különlegesebbé teszik. Folk & Bor elnevezésű programsorozatukon mindig egy-egy egri borásszal és boraival hangolódnak az esti koncertre.

A boros rendezvénysorozattal a zenekar célja az Egri Borvidék népszerűsítése mellett az, hogy a kötetlen hangulatú borkóstoló közben a rajongókkal már a koncert előtt személyesebb kapcsolat alakuljon ki. A sorozat első vendége áprilisban Simon József, az egri Simon Pincészet vezetője volt. Vele már régóta szoros kapcsolatot ápol a zenekar, 2011-ben ugyanis a Kerekes Band hivatalos borát, a limitált szériás 2006-os Bikavér Superiort közösen hozták forgalomba. Május 29-én a banda és a közönség a St. Andrea Pincészet boraival hangolódhat az esti bulira. A borászat vezetője, Lőrincz György 2008-ban az Év Borásza díjat is kiérdemelte, így nem meglepő, hogy borai egyet jelentenek a minőséggel, a letisztultsággal és a modernséggel, igazi kuriózumként szolgálnak a borvidékre érkezőknek.

A borkóstolót egészen augusztusig minden hónapban egy adott stílus köré épített tematikus koncert követi. E hét csütörtökön a Kerekes Band vendége Szabó Balázs lesz.  Hasonló gyökerek, mégis két teljesen más zene. Népzene és mégsem az. Május 29-én a keresztútnál találkozik a két gondolat, hogy a népzenéből merítve a zenészek megtalálják a közös pontot. Egy igazi folk tobzódás várható, ahol két dudás lesz egy csárdában, akik ráadásul jól megférnek egymással. A múlt és a kortárs találkozása, azaz Folk & Folk.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

2025. január 8.

A Campus idén is nagy bulit ígér – itt vannak az első nevek

A tavalyi fesztiválszezon egyik legnépszerűbb rendezvénye a debreceni Campus Fesztivál volt. A Campus immár másfél évtizede arra törekszik, hogy biztonságos, családbarát, kulturált fesztivál legyen, amely valóban minden korosztályt elér. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky