3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Események

2014. május 21.

Szülinapját ünnepli a PASO a Budapest Parkban

Copyright:

Kalandokkal teli utazás után fantasztikus hangulatú koncerteket adott németországi miniturnéján a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO). A ska zene magyarországi nagykövetei már újra itthon vannak, és a hazai közönséggel ünneplik meg a 11 tagú zenekar 11. születésnapját május 30-án a Budapest Parkban.

Születésnapi bulira készül a Pannonia Allstars Ska Orchestra. A 11 tagú zenekar idén 11 éves, amit szokásukhoz híven a közönséggel együtt szeretnének megünnepelni, méghozzá egy fergeteges hangulatú szabadtéri koncerten május 30-án, pénteken a Budapest Parkban. A zenekar ezúttal is egy vidám, táncolós bulival és erre az alkalomra szóló különlegességekkel ajándékozza meg a rajongókat.

A koncerten résztvevők hallhatnak majd a 11. születésnap apropóján elővett ritkán játszott dalokat, sőt olyan újdonságokat is, melyek itt hangzanak el először, vagy különlegesen erre az alkalomra kerültek átdolgozásra a PASO repertoárjából.  Ebben a csapat segítségére lesz az este vendége, a Brains-ből és az Irie Maffiából ismert Mc Columbo is. A különleges dalok sorát erősíti egy eleve ajándékba készült szerzemény is:

- Pár éve a húgom esküvőjére írtam egy dalt neki és a férjének nászajándékba. Eredetileg ez egy nagyon személyes ügy volt, de annyira jól sikerült, hogy a PASO is feldolgozta, így hamarosan hallható felvételen is a szerzemény. Anno meghívtam a lagizra és a dalba is vendégnek Dr. Ring-Ding-et, a német/francia reggae-dancehall előadót, így a stúdió verziónál is egyértelmű volt, hogy felkérem a vendégszereplésre, így a rögzített verzión is feltűnik majd a reggae doktor. A PASOs verzió hallható lesz élőben május 30-án a Budapest  Parkban. 
A sok említett ínyencségeken kívül a koncerten válogatunk majd a legnagyobb fesztiválkedvenc slágereinkből is, így természetesen a PASO klasszikusokra is számíthat a nagyérdemű.   Előttünk a fiatal Afrodzaqm zenekar melegíti majd be a hangulatot.
– mondta KRSa, a Pannonia Allstars Ska Orchestra frontembere.

A külföldön is rendkívül sikeres magyar zenekar április utolsó és május első napjaiban öt koncertet adott Németországban. Kultikus klubok, nagy szabadtéri rendezvények, élő rádió közvetítés és ska fesztivál is akadt a turné állomásai között.

- Nagyon kalandosan indult, de a viszontagságokkal együtt, illetve mindazok ellenére is igen emlékezetes volt ez a németországi turné. A teltházas wiesbadeni koncertünk után hajnalig jammeltünk egy holland zenekarral, másnap Hannoverben pedig egy óriási május 1-i majálison léptünk fel német és holland bandákkal több ezer ember előtt. Harmadnap lett volna egy bielefeldi bulink, amit pár nappal a koncert előtt mondtak le. Szerencsére azonnal kaptunk helyette egy másik meghívást, így végül Aachenbe utaztunk, ahol a fellépés előtt megnéztük Szent István szobrát a helyi katedrális kertjében. A negyedik napon két jelenésünk is volt: először a WDR Funkhaus Europa rádióállomás partiján adtunk koncertet Mülheim an der Ruhrban, amit élőben közvetített is a rádió, majd este Kölnben, az igen jó nevű Freedom  Sounds Festival főműsoridejében léptünk színpadra. Nagy megtiszteltetés ért minket ezen a nemzetközi skafesztiválon, mert nemcsak egy színpadon állhattunk a legendás jamaicai vokál duóval, a Keith & Tex tagjaival, de a színfalak mögül végighallgatták a koncertünket, és gratuláltak is nekünk. Nem különben az angol Maroon Town tagjai, akik a „Trónok harca” feldolgozásunk első taktusaitól kezdve a sötétítő függönyt elhúzva kukucskáltak be a színpadra, majd ott táncoltak végig a további dalokra. – mesélte KRSa.

A  Pannonia  Allstars  Ska  Orhestra  11.  születésnapi  koncertjére  május  30-ára  jegyek elővételben  már  kaphatók  a  Budapest  Park  honlapján  és  a  Ticketportal  irodáiban.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. Seguir

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. Seguir

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Seguir

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Seguir

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky