3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2014

2014. április 17.

A Tankcsapdával nyit az EFOTT

Copyright:

Pop, rock, hip-hop, elektro – az idei EFOTT-on egyikben sem lesz hiány. Idén az aktuális hazai kedvencek mellett ráadásul a 90-es évek ikonikus pop bandáit is elhozza Miskolctapolcára a legnagyobb és legrégibb hallgatói fesztivál. A nyitónap nagy durranását pedig a 25 éves Tankcsapda egyedülálló showja garantálja.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

Júliusban harminc év után ismét Miskolctapolcán forgatja fel a várost a hazai zeneipar színe-java az EFOTT-on. A Cirkusz Kávéházban játékos keretek között derült ki, hogy a legnagyobb hallgatói bulit ezúttal az idén huszonöt éves Tankcsapda nyitja.

„Nagyon örülünk annak, hogy az EFOTT nyitónapján ünnepelhetjük a zenekar huszonötödik születésnapját. Különleges este lesz ez nekünk, vendégzenekarokkal, nagyszabású, látványos bulival készülünk. Nem titok, hogy a nyáron összesen csak nyolc koncertet adunk és mindegyik program más és más lesz. Huszonöt év dalait tekintve jócskán van miből válogatni, a jó értelemben vett kötelező slágerek mellett helyet kapnak majd régen hallott dalok is. Érdemes tehát jegyet váltani és egy hatalmas zúzásra készülni Miskolcon. Mi már nagyon várjuk!” – mondta Lukács Laci.

A Tankcsapda nyitónapi zúzása után a játékosság mellett a zenei sokszínűség kap főszerepet az idei EFOTT-on. Az Animal Cannibals például a Hip Hop Akadémia házigazdájaként áll színpadra. Természetesen Dévényi Tibi bácsi is ott lesz Miskolctapolcán, de a hazai kedvencek mellett Miskolctapolcára érkeznek a kilencvenes évek kultikus zenekarai is.

„Az idei fesztiválprogramot is a zenei sokszínűség jegyében állítottuk össze. A legnépszerűbb rock, alternatív és hip-hop előadók mellett a kilencvenes évek legnagyobb euro-pop kedvenceit is elhozzuk, így garantált a fergeteges hangulat. Biztosan velünk bulizik majd Miskolctapolcán a Mr. President, Brooklyn Bounce, Haddaway és a Vengaboys” – árulta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató.

A szervezők a Miskolci Egyetemmel karöltve egy tizenhat hektáros területen építik fel a fesztivált, ahol a Hooligans, a Road, a Hősök és a Mary Popkids is megtáncoltatja majd a közönséget.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 16.

Ellepték a fesztiválozók Miskolctapolcát - megnyitotta kapuit az EFOTT

Hatalmas tömeg várakozott, hogy birtokba vegye a miskolctapolcai EFOTT helyszínét. Az év legnagyobb hallgatói bulijának nyitónapján rengeteg fiatal vert sátrat a miskolci egyetemvárosban, hogy este a Tankcsapda jubileumi koncertjén tombolhasson és megalapozza a közel egy hetes fesztivál-hangulatot. Az EFOTT harminc év után tért vissza Miskolcra, és az elkövetkező napokban garantáltan a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep a tizenhat hektáros területen felépített fesztiválvárosban. Tovább

2014. május 29.

Kora esti kultúrával vár az EFOTT

Az esti pörgés előtt, józanító lazulásként a verselés és a nevetés is teret kap majd hazánk legnagyobb hallgatói buliján. Az ország legjobb slammerei naponta zsonglőrködnek majd a szavakkal, míg a Dumaszínház mókamesterei is a jó hangulat elmaradhatatlan kellékei lesznek. Tovább

2014. május 22.

Kemény, mint az EFOTT!

Hogy a zenei paletta teljes legyen, nem hiányozhatnak a keményebb zene legjelesebb képviselői sem az idei EFOTT-ról. A zúzosabb ritmusok kedvelőit többek között olyan kultikus és fiatal metál bandák várják idén Miskolctapolcán, mint az Ossian, a Moby Dick, a Road és a Subscribe. Tovább

2014. április 23.

Hip-hop vonulat az EFOTT-on

Én feszt nem változom, fesztiválozom – indul az Animal Cannibals idei fesztiválhimnusza, ami minden bizonnyal az EFOTT-on is felcsendül majd. A magyar rap zászlósai idén először önálló teret kapnak a szövegelésre, a kannibálok pedig az előző évekhez hasonlóan házigazdaként is jelen lesznek. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky