3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
EFOTT 2014

2014. május 29.

Kora esti kultúrával vár az EFOTT

Copyright:

Az esti pörgés előtt, józanító lazulásként a verselés és a nevetés is teret kap majd hazánk legnagyobb hallgatói buliján. Az ország legjobb slammerei naponta zsonglőrködnek majd a szavakkal, míg a Dumaszínház mókamesterei is a jó hangulat elmaradhatatlan kellékei lesznek.

A sátor árnyékában, egy jó hűsítő mellett délutánonként a nevetés is regenerálja majd a fesztiválozókat, hiszen minden nap 15.00 órától a Dumaszínház oszlopos tagjaival hangolódhatnak az aznap esti őrületre. Janklovics Péter, Dombóvári István, Mogács Dániel mellett a régió szülötte, Kiss Ádám is próbára teszi majd a nevetőizmokat.

„Évek óta csak 2-3 fesztiválon vagyok látható, de ott rendesen beszórakozom. Miskolctapolca különösen nagy kedvencem, anno Miskolcon nyelvvizsgáztam, a jogsit is ott szereztem, de ma is gyakran járok a környékre munka céljából és barátokhoz egyaránt.” – kezdte a szerencsi gyökerekkel rendelkező humorista, akivel a közönség soraiban is együtt bulizhatnak majd az efottozók. – „Bár sokszor a fesztiválközegben, az alkoholmámorban egész más nyelvet beszélnek a fiatalok, ennek ellenére úgy látom, hogy nagyon szívesen lazulnak egy pohár sörrel, az esti buli előtt egy jó Dumaszínház előadáson.” – folytatta Kiss Ádám.

Az országszerte egyre népszerűbb slam poetry-kultusz az idei EFOTT programját is erősíti. A műfaj fővárosi éllovasai mellett ráadásul a helyi tehetségek is mikrofont ragadnak majd.

„Jó ideje már Miskolcon is havi rendszerességgel rendezünk slam-esteket, így egyre nagyobb tábort mozgatnak meg ezek a fellépések. Idén az EFOTT újdonsült hip-hop színpadán kap teret a program, ami reményeink szerint még több résztvevőt vonz majd, hiszen rap-körökben egyre népszerűbb a slam poetry.” – mondta Barcsai László, az esemény egyik főszervezője.

„Naponta állnak majd színpadra a műfaj legjobbjai. Budapesti slammerek is beugranak majd, de a hangsúly a helyi arcokon van: Béjer Máté, Fazekas Viktor, Hajtós Berci, Irlanda Kristóf, Irlanda Máté, Barcsai László es Kajati Bálint Hyka is fellép majd. Fontos volt számunkra, hogy nekik is lehetőséget biztosítsunk. Több miskolci slammert láthattunk mar az Országos Egyéni es Csapat Slam Poetry Bajnokságok döntőjében, érdemes megnézni őket Miskolctapolcán” – mondta a Slam Poetry Budapest szervező konferansziéja, a slammerként is ismert Mavrák Kata Hugee.

Ha Te is rajongsz a stand up-ért és a modern költészet fellegvárába is betekintést szeretnél nyerni, akkor július 15. és 20. között az EFOTT-on a helyed!

EFOTT 2014 – Miskolctapolcán is csak szabadon…
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2014. július 16.

Ellepték a fesztiválozók Miskolctapolcát - megnyitotta kapuit az EFOTT

Hatalmas tömeg várakozott, hogy birtokba vegye a miskolctapolcai EFOTT helyszínét. Az év legnagyobb hallgatói bulijának nyitónapján rengeteg fiatal vert sátrat a miskolci egyetemvárosban, hogy este a Tankcsapda jubileumi koncertjén tombolhasson és megalapozza a közel egy hetes fesztivál-hangulatot. Az EFOTT harminc év után tért vissza Miskolcra, és az elkövetkező napokban garantáltan a felhőtlen szórakozásé lesz a főszerep a tizenhat hektáros területen felépített fesztiválvárosban. Tovább

2014. május 22.

Kemény, mint az EFOTT!

Hogy a zenei paletta teljes legyen, nem hiányozhatnak a keményebb zene legjelesebb képviselői sem az idei EFOTT-ról. A zúzosabb ritmusok kedvelőit többek között olyan kultikus és fiatal metál bandák várják idén Miskolctapolcán, mint az Ossian, a Moby Dick, a Road és a Subscribe. Tovább

2014. április 23.

Hip-hop vonulat az EFOTT-on

Én feszt nem változom, fesztiválozom – indul az Animal Cannibals idei fesztiválhimnusza, ami minden bizonnyal az EFOTT-on is felcsendül majd. A magyar rap zászlósai idén először önálló teret kapnak a szövegelésre, a kannibálok pedig az előző évekhez hasonlóan házigazdaként is jelen lesznek. Tovább

2014. április 17.

A Tankcsapdával nyit az EFOTT

Pop, rock, hip-hop, elektro – az idei EFOTT-on egyikben sem lesz hiány. Idén az aktuális hazai kedvencek mellett ráadásul a 90-es évek ikonikus pop bandáit is elhozza Miskolctapolcára a legnagyobb és legrégibb hallgatói fesztivál. A nyitónap nagy durranását pedig a 25 éves Tankcsapda egyedülálló showja garantálja. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky