3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. április 1.

Emerson Lake and Palmer-esttel tér vissza Carl Palmer

Copyright:

A legautentikusabb forrás: az egyik egykori tag előadásában hallgathatjuk meg május 12-én az Emerson, Lake & Palmer legemlékezetesebb dalait az A38 Hajón. Ezen a napon érkezik ugyanis Budapestre Carl Palmer ELP Örökség (ELP Legacy) című projektje, s a turné egyben a zseniális dobos új koncert DVD-jének megjelenésére, és a Csuklócsavar című képzőművészeti kollekciójára is felhívja a figyelmet.

Twist of the Wrist, azaz csuklócsavar néven jelentett be világ körüli turnét Carl Palmer és zenekara. A koncertek javarészt az Emerson, Lake & Palmer instrumentális rock klasszikusainak felidézésére szolgálnak. A világ számos pontján, így az Egyesült Államok, Kanada és Európa mellett Japánban, Dél-Amerikában és a Karib-térségben is látható műsor segítségével felidézhetjük a '70-es években hatalmas hírnévre szert tevő, több mint 40 millió lemezt eladó egykori szupergroup munkásságát. A Nice-ból érkező Keith Emerson billentyűs és a King Crimsonból ismert Greg Lake énekes-gitáros mellett Carl Palmer a tró legfiatalabb tagja volt, akit hosszas keresés után választottak ki a posztra. Az ELP az 1970-es Wight-szigeti fesztiválon robbant be a köztudatba, majd a debütáló albumot követően megjelent világhírű élő lemezük, mely az orosz romantikus zeneszerző, Mogyeszt Petrovics Muszorgszkij Egy kiállítás képei című zongoraszvitjének feldolgozása. Pályafutásuk kreatív csúcsának sokan a '73-as, Brain Salad Surgery című lemezt tartják.

Carl Palmer életét örökre megváltoztatták az ELP-ben eltöltött évek: a világ legnagyobb dobosainak egyikeként tartják számon, aki később az Asia alapító tagjaként tovább növelte elismertségét. A dobos azóta is rendületlenül szállítja a kreatív ötleteket: nemrég egy új képzőművészeti kollekciót is bemutatott, amelyet a kaliforniai Scene Four Art Stúdióval együttműködve hozott létre még 2012-ben. Elsőre talán meglepő az állítás, valójában azonban pontosan definiál: Carl vizuális művészetének központjában ugyanaz a ritmus áll, mint ami a dobolás esetében is. A Twist of the Wrist kollekció ugyanis a zene, Carl fantasztikus dobosi tehetsége és a modern képrögzítő technológiák találkozása révén született meg.

A sorszámozott és dedikált nyomatokon különböző színek és fények alkalmazásával készítenek látványos lenyomatot Palmer játékáról. Míg egy festő ecsetet és festéket használ, Palmer világító dobverőkkel készíti különleges kompozícióit, melyek megörökítik egy-egy dal mesteri előadását: a színes csíkokat, mintákat ábrázoló művek úgy készülnek, hogy egyetlen képre rögzítik a világító dobverők mozgását a jól ismert dalok alatt – így akár arra is lehetőségünk van, hogy a szó szoros értelmében hazavigyük a Pictures at an Exhibition elhangzása során elkészülő kompozíciót.

 

 

A képek közül néhányat a budapesti helyszínen is megcsodálhatunk. A turné eddigi állomásairól lelkes beszámolók érkeztek: a műsoron olyan dalok szerepelnek, mint a Knife Edge, a Jerusalem, a 21st Century Schizoid Man, a Trilogy, az America, a Pictures at an Exhibition vagy a Fanfare for the Common Man. Carl mellett Simon Fitzpatrick basszusgitáros és Paul Bielatowicz gitáros is kiemelkedő teljesítményt nyújt. Carl idei turnéjához időzítve adott ki egy koncert DVD-t Decade címen, mely a 2011-es turnét foglalja össze.

Ha szeretnénk virtuóz zenészek körében eltölteni egy hangulatos, időtálló slágereket felvonultató estét, akkor Carl Palmer koncertje erre kiváló alkalmat teremt: május 12-én az A38 Hajón a helyünk. Jegyek már kaphatók!

A Livesounds bemutatja: Twist of the Wrist Tour 2014
2014. május 12., hétfő 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Carl Palmer's ELP Legacy
Belépő: elővételben 5900 Ft, a koncert napján 6500 Ft

Jegyek válthatók a Ticketportal és a TEX országos hálózatában, valamint a Headbangerben, a CD Pincében, a Lemezkuckóban és a Hammer Zeneberlangban, a helyszínen és a livesound.hu weboldalon.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább

2025. április 11.

Újra a montreux-i színpadon: magyar tehetségek a jazz világában

Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább

2025. március 4.

CAMPUS 2025 - Zene minden mennyiségben

A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább

2025. február 28.

Egy nappal hosszabb lesz a STRAND Fesztivál

Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább

2025. február 19.

A Postmodern Jukebox is fellép a VeszprémFesten

Újabb világsztár előadót jelent be a VeszprémFest: 2025. július 11-én fellép a kétezres évek egyik legizgalmasabb formációja, a Postmodern Jukebox. Látványos koncertshow, izgalmas zenei időutazás: világslágerek jazz, swing, soul, blues és doo-wop stílusban a veszprémi História kertben. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky