3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. március 25.

A Gallon Drunk jön az A38 Állóhajóra

Copyright:

A Gallon Drunk zenekar-alapító frontember és majdnem mindenes James Johnston játszott a Nick Cave and the Bad Seeds-ben, a Faust-ban, Lydia Lunch Big Sexy Noise-ában, azonban most a legütősebb, a saját formációjával, a Gallon Drunk-kal jön vadonatúj lemezét bemutató turnéján, melynek címe: The Soul Of The Hour. 2014. március 30., vasárnap látjuk az A38 Állóhajón.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

GALLON DRUNK (UK)

Nick Cave és a Bad Seeds orgonistáját, James Johnstont már az Abattoir Blues/The Lyre Of Orpheus dupla album turnéján is láthattuk Budapesten, a Szigeten 2005-ben, majd – Mick Harvey Two Of Diamonds lemezén való közreműködése után – ismét visszatért Cave mellé a Dig, Lazarus, Dig!!! albumhoz és annak koncertkörútjához, miközben saját zenekarával, a Gallon Drunk gitáros-énekeseként is végig aktív volt, akikkel most végre ellátogat a Hajóra.

Az 1966-os születésű James Johnston még a kilencvenes évek hajnalán alakította együttesét, az elborult rockzenéjét bluesos, dzsesszes elemekkel és punkos egzaltáltsággal keverő Gallon Drunkot, mellyel hamar felhívta magára a figyelmet, még Morrissey-ét is, akinek előzenekaraként rendre hatalmas koncerthelyszíneken játszhattak. James a nagy példaképének számító Nick Cave-vel is összebarátkozott, és már a kilencvenes első felében is besegített néhány Bad Seeds-koncerten, de csak Blixa Bargeld 2003-as távozása után lett fix tag (a soknemzetiségű zenekar egyetlen brit tagja), igaz, nem kifejezetten gitárosi, hanem elsősorban orgonista szerepkörben.

Míg 2006-2007 táján Cave a Grinderman projektben vakációzott a Bad Seeds egyik felével, addig James a többiekkel Mick Harvey turnéján és Two Of Diamonds című szólóanyagán zenélt, de emellett az egykor a Bad Seedsből szólópályára lépő Barry Adamsonnal, illetve a Gallon Drunkkal és ...Bender nevű másik projektjével is turnézott, s közben – még a Dig, Lazarus, Dig!!! című Nick Cave & The Bad Seeds-sorlemez felvételei előtt – arra is jutott ideje, hogy befejezzen egy új Gallon Drunk-albumot.

 

 

A Gallon Drunk igazi terepe persze a koncertszínpad, ahol a magát főleg gitáron, néha billentyűkön kísérő frontember és ritmusszekciója (Ian White dobos és Simon Wring basszista) mellett a nagynevű Terry Edwards szaxofonos-orgonista is hathatósan gondoskodik a zenei elszállásról.

ATI EDGE AND THE SHADOWBIRDS

A vad rockabilly, garage rock and roll és a régi sulis psychobilly kedvelőinek... Az Ati EDGE and the Shadowbirds nem más, mint a The Silver Shine zenekar gitáros/énekesének a szóló projektje. Ati 2007-ben döntötte el, hogy belefog egy szóló projektbe a fő bandája mellett és a Shadowbirds csatlakozott hozzá, mint ritmusszekció (egy nagybőgős és egy dobos személyében). A bemutatkozó MCD még abban az évben köjött a német Crazy Love Records gondozásában és az első nagylemez 3 évvel később jelent meg ugyanennél a kiadónál "Rockin' and Shockin" címmel. Számos alkalommal turnéztak Európa különböző részein Spanyolországtól Ukrajnáig, Romániától Németországig és felléptek néhány nagyobb fesztiválon is, mint a Psychomania Rumble, Ukrabilly Bang, Rockmaraton, Azfeszt, stb. 2013 elején megjelent egy 4 számos kislemezük a német Klabautermann Records gondozásában és már megkezdték az új lemez munkálatait, ami valamikor 2014 folyamán jelenik majd meg.

 

 

Gallon Drunk (UK), Ati Edge and the Shadowbirds
lemezbemutató koncert
2014. március 30., vasárnap 20h
A38 Hajó – Petőfi híd budai hídfő
Koncertterem

Belépő: 2200 Ft, elővételben: 1700 Ft. Jegyek elővételben vásárolhatók az A38 Hajó honlapján (www.a38.hu), illetve személyesen az A38 Hajón.

A38 - Jegyvásárlás ITT!

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább

2026. szeptember 17.

A Halott Pénz meghódítja az MVM Dome-ot is

A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább

2026. szeptember 15.

A 40 éves The Mission visszatér Budapestre

Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky