3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2014. március 11.

...AndFriends: hét év után Sziámi lemezbemutató az A38-on

Copyright:

Látom, ha hiszem: ezzel a címmel ad ki lemezt Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter új zenekara, az ...AndFriends. Az albumot április 4-én mutatják be élőben az A38 Hajón: a koncerten Odett, Szinetár Dóra és Takáts Eszter is szerepel majd. Az első száz vendég a jegy mellé megkapja a lemez ajándékpéldányát is.

Afféle alternatív supergroupnak is tekinthetjük az ...AndFriends zenekart, amelyben Müller Péter Sziámi és Kirschner Péter mellett Varga Orsolya, Magyar Péter, Angler Ákos, Duka László és Szeifert Bálint zenél. A zenekar nem csak a tagság miatt méltó erre a címre, hanem műsoruk révén is, hiszen az egyre nagyobb számú érdeklődőt vonzó koncerteken a magyar könnyűzenei underground számos slágere előkerül, köztük az URH, a Kontroll Csoport vagy éppen a Sziámi egy-egy dala.

A történet persze egyáltalán nem csak feldolgozásokról vagy hagyományőrzésről szól, amit az is mutat, hogy április 4-én lemezbemutató koncertre vár minket az ...AndFriends. A friss album címe Látom, ha hiszem, és ez lesz Müller Péter Sziámi első új lemeze a 2007-ben megjelent Az Isten álljon meg óta. A koncert egyben könyvbemutató is lesz, hiszen a lemez Sziámi új, 60 oldallal kibővült dalszövegkönyvének részeként válik elérhetővé.

Az új lemez dalai közül többhöz készül videóklip is, ezek közül az egyiket éppen a koncerten mutatják be. A későbbiekben A vágy pengéjén című dalhoz a hivatalos Ozora filmek készítőiként ismert Bedzsula Ádám és Kocsi Erik készít majd videót. Az alkotópáros nemrég nemzetközi elismerésben is részesült: 198 induló közül ők nyerték meg az izlandi Ólafur Arnalds és a Genero.tv által kiírt videóklip-pályázatot. A Látom, ha hiszem című dalhoz korábban készült klipben pedig a Baltazár Színház színészei is szerepelnek.

 

 

A koncerten a legújabbak mellett a legrégebbi dalok közül is előkerül pár, így például hallható lesz az Előrelátó csecsemő és az Ismeretlen katona. Három hölgyvendég lép színpadra a zenekarral: Odett, Szinetár Dóra és Takáts Eszter is énekel majd a dalokban. Érdemes lesz időben érkezni aznap az A38 Hajóra, ugyanis az első száz vendég hanghordozót is kap majd a jegyhez ajándékba!

Müller Péter Sziámi ...AndFriends: Látom, ha hiszem.. lemezbemutató koncert
2014. április 4., péntek 20 óra
Budapest, A38 Hajó
Belépő: márc. 15-ig a zenekartól 1400, máshol 1600 Ft, a rendezvény napján 2000 Ft

Jegyek kaphatók az A38 Hajón, a hajó oldalon és közvetlenül a zenekarnál!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. július 4.

Idén nyáron is fesztiválhangulatot ígér a veszprémi Gyárkert

A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. trvať

2025. június 30.

Ingyenes belépési lehetőséget kínálnak a Rockmaraton szervezői az elbocsátott dunaújvárosi dolgozók számára

A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. trvať

2025. június 18.

Metálóriások egymás után - Avenged Sevenfold

Amikor valaki azt mondja, hogy 2025 a metál éve Magyarországon, aligha lehet vele vitatkozni. Tavasszal az Iron Maiden robbantotta fel az Arénát, most pedig egy újabb legendás zenekar érkezik Budapestre: június 19-én az Avenged Sevenfold csap le a Budapest Park színpadán. A kaliforniai srácok nem először járnak kishazánkban, 2018-ban felléptek a VOLT Fesztiválon. Azóta sok változáson mentek át, részben ezért is lesz olyan különleges a koncert. trvať

2025. június 17.

ByeAlex és a Slepp - Sypmhonic Aréna 2026-ban

A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. trvať

2025. április 16.

Papp Szabi és Fehér Balázs is Depeche Mode-ot énekel

Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky