2014. február 24.
Tizenötödik alkalommal adták át idén az Érték-díjakat a Corinthia Hotel báltermében. A zenei kategória győztese, Presser Gábor javaslatára Herczku Ágnes lett. Presser választását a rangos zsűri minden tagja – Szinetár Miklós, Halász Judit és Huszti Péter – egyöntetűen támogatta.
Mint a zeneszerző-énekes kurátor a laudációjában elmondta:
„Az énekesnővel, akinek ma az Érték-díjat ajánljuk, még soha nem beszélgettem, és mindig irigy voltam azokra, akik ezt megtehették, pedig nem tudom, milyen, amikor beszélget, csak azt tudom, milyen őt hallgatni, amikor énekel. Olvastam, hogy gyerekkorában táncosnak adták, mégis nagy énekes-előadóművész lett belőle, aki nem csak az autentikus népzenében, hanem a világzenében, vagy akár a kortárs operában is csodálatosat alkot. Büszkék lehetnek a muzsikusok, akik játszhatnak, vagy játszhattak vele.”
Herczku Ágnest nagyon meglepte az elismerés, különösen, hogy azt egy egészen más műfaj jeles képviselőjének, meghatározó egyéniségének köszönheti:
„Nagyon jólesik a dicséret és a figyelem egy olyan embertől, akire felnézek, nemcsak azért, mert nagyon szeretem a zenéjét, hanem a szakmája, a zene iránti elhivatottsága, és szeretete miatt. A díjat nem csak magaménak érzem: azok nélkül a művészek nélkül, legyenek zenészek, táncosok, rendezők vagy zeneszerzők, akikre mindig számíthattam a munkáimban – sehol nem tartanék. Köszönöm Nekik, hogy társaim az alkotásban és társaim azon is túl. Külön küszönet Nikola Parovnak, akinek a bizalma és bátorítása híján ma talán nem is énekelnék...”
Az Ötcsillag Díjátadó Gála hagyományához tartozik, hogy minden díjazott választ magának az égen egy csillagot, aminek tiszteletbeli névadója lehet. Herczku Ágnes a Főnix csillagkép egyik csillagának a „Bartók” nevet adta, amit így magyarázott:
„Bartók Béla a legnagyobb zeneszerzőnk. A régi hajósok által használt tizenkét csillagkép közül pedig a Főnix a legnagyobb. De a Főnix neve maga is szimbolikus jelentőségű. Az egyiptomi, illetve a görög mitológia szerint a csodálatos Főnix madár ötszáz évenként elhamvasztja magát, de hamvaiból mindjárt újjá is születik. Az élet így diadalmaskodik a halál felett. Bartók Bélát életében sokan támadták, hol zenéje, hol elvei miatt. Többször is visszavonult a nyilvános zenei élettől, megalkuvást nem ismerve védte a művészet és a zenetudomány autoritását. Mégis: a zenéje, az állhatatossága, a humánuma – mindig győztesként emelte a magasba. Ez az igaz ember és a zseni diadala a dilettánsok, a kicsinyes rosszakarók, az igazságtalanság és a hazugság felett...”