3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2014. február 14.

Rómeó Vérzik 18+

Copyright:

A Rómeó Vérzik somorjai magyar zenekar nemrégiben ünnepelte 18. szülinapját. Az sikeres csapat állandó vendége a fesztiváloknak, nagyobb rendezvényeknek, és városok klubjaiban is telt házakkal játszanak az anyaországban.(Emellett rendszeresen fellépnek, Csehországban, Szlovákiában, Angliába is többször visszahívták őket)

Nemrégiben megjelent legújabb albumuk "A három" címmel jelent meg október végén, és felvidéki csapat népszerűségét jelzi, hogy a kiadás hetében a Mahasz eladási lista első helyét birtokolta!

A lemezhez az első klip a „Kalózhajó” című dalra készült, amelynek mondani valója a csellengő gyermekek problémájára hívja fel a figyelmet, Arra, hogy inkább próbáljuk megelőzni a bajt, mint hogy megtörténjen a visszafordíthatatlan.

- A mai rohanó világban gyakran nem figyelünk gyermekeinkre, problémájukra, kérdéseikre, Ez nem feltétlenül azért  van, mert rossz szülők vagyunk, hanem mert úgy gondoljuk, hogy éppen érte tesszük azt, ami elveszi tőle az időnket. - mondta Koppány, a zenekar vezetője, énekes basszerosa. – A közösségi portálok megjelenésével  jobban előtérbe került ez a probléma. Ezért jutott az eszünkbe, hogy mi is tehetünk valamit a saját eszközeinkkel. A fiatalok jobban megbíznak egymásban, hamarabb elmondják vélt vagy valós sérelmeiket, félelmeiket az azonos korosztálynak, barátoknak. Nyitottabbak egymás felé. Ezzel a dallal szeretnénk felhívni a figyelmüket arra, hogy figyeljenek jobban oda egymásra, hallgassák meg a másikat, mielőtt még baj történne. Mi szülők pedig álljunk meg néha egy – egy percre, vegyünk egy mély levegőt, és nézzünk gyermekeink ártatlan szemeibe, mert bizony onnan sok mindent ki lehet olvasni. Ha kellőképpen odafigyelünk, megkapjuk a helyes útmutatást, hogy mit tegyünk.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. A continua

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. A continua

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. A continua

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. A continua

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky