3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 10.

An Cafe: ismét Budapesten a színes japán popcsapat

Copyright:

2012 után ismét Budapestre érkezik Japán egyik legnépszerűbb pop-rock csapata, az An Cafe. A japán srácok új lemezüket mutatják be a népes budapesti rajongótábornak: a Hikagyaku ZiprocK az első új kiadványuk a 2010-es újrakezdés óta. Február 27-én a budapesti Club 202-ben láthatjuk őket.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek

A látványos megjelenésű zenészekről híres visual kei stíluson belül az An Cafe az egyik legszínesebb jelenség: az oshare kei nevű alstílust képviselik, amelyet még a megszokottnál is több kiegészítő jellemez: csíkos zoknik, tömérdek nyaklánc, karkötő, övek és csatok díszítik a zenéjüket tekintve is bohó csapatot. Így talán nem is tűnik fel elsőre, hogy a tagságot a harmincas éveik elején járó férfiak alkotják.

Az An Cafe négy év után adott ki új lemezt 2013 novemberében, Hikagyaku ZiprocK címen. Az elmúlt években nagyon sok változás következett be a „J-rocknak” nevezet japán zenei műfajban, de az új lemez azt mutatja, hogy az An Cafe egyáltalán nem változott, így aki korábban odavolt értük, bizonyosan kedvelni fogja az új dalokat is. A csapat amúgy három kislemez kiadásával készítette elő az albumot: a „Bee Myself Bee Yourself”, a „No Pain, No Love? Japan Girls in Love” és a „Let's Make Precious Love” egyaránt szerepelnek a friss nagylemezen is.

 

 

A fiatalos, bohó stílus, az extrém frizurák, látványos sminkek és szokatlan ruhák mind-mind szerves részét képezik az arculatnak: éppen ezek azok az elemek, amelyekkel egy visual kei zenekar hatást kelt – nem felejtve persze a remekül eltalált, fülbemászó dallamokat, és a roppant színes, változatos zenei aláfestéseket, melyek segítségével a világ bármely pontján sikert aratnak, elsősorban a tinédzserek körében. Az új lemezen is jól keverik a különböző irányzatokat: pörgős diszkó számok, a J-pop és a J-rock jellegzetességeit mutató dalok, és néhány nyugodtabb ballada is található a kiadványon.

A fanatikus rajongótáborra tekintettel az album rögtön három változatban került kiadásra: a CD-nek eleve két alapváltozata van eltérő bónusz dalokkal, de választhatunk mellé egy DVD-t is, mely a három klipet és más extrákat tartalmaz. A csapat magyarországi rajongótábora is erősnek mondható: a nagy érdeklődést jelzi, hogy a budapesti koncertre kiadott VIP jegyek néhány nap alatt elfogytak. Az időben kapcsolók február 27-én már nyitás előtt bejuthatnak a Club 202-be, ahol találkozhatnak a zenekarral, valamint többek között az új album dedikált példányát, és egy különleges posztert is kapnak ajándékba.

A koncertet szervező Concerto Music kedvezményes jegyet is elérhetővé tett azoknak, akik a május 28-ai Girugamesh koncerten is szeretnének ott lenni: a két japán zenekar fellépésére ugyanis olcsóbban vehetünk közös jegyet a www.concerto.hu oldalon.

A Concerto Music bemutatja: Live Cafe Tour 2014 – NYAPPY GO AROUND THE WORLD IV
2014. február 27., csütörtök 18 óra
Budapest, Club 202
An Cafe koncert
Belépő: 6900 Ft.

Jegyek kaphatók a Tickeportal és a Ticket Expressz hálózatában,a CD Pince, Hammer Zenebarlang, Headbanger üzletekben, valamint a Club 202-ben és www.concerto.hu oldalon.

Közös belépő a Girugamesh-koncertre: 12.000 Ft. Kapható a www.concerto.hu weboldalon
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky