3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 6.

Irie Maffia Karnevál a Barba Negrában

Copyright:

2014. február 21-én pénteken hatalmas farsangi bulival búcsúztatja a telet a budapesti Barba Negra Music Club, melynek főszereplője az Irie Maffia, akik nem mindennapi vendégeket is hoznak magukkal, valamint az is valószínű, hogy óriási tomboló közönség is várható.

2014. február 21-én este nyolctól DJ Nara melegíti be a közönséget, majd kilenctől fellép az Akkezdet Phiai, akik gyakori vendégek az Irie színpadán, és Livin’ It Easy című közös daluk klipje is egymillió megtekintés fölött jár a videómegosztó csatornán.

Fél tizenegytől kezd a házigazda Irie Maffia, akiknek énekesnője, Sena jelenleg külföldön turnézik, és erre a fellépésre érkezik majd haza.

- Most februárban jelenik meg Sena Lots Of Trees cimű lemeze egy francia kiadónál, ennek kapcsán egy 7 állomásos turnéval kezdődött a promóció, ahova DJ Vadim kísérte el. – mesél a zenekarvezető Elo. – Márciustól pedig már élő zenekarral megyünk külföldre. Leginkább Franciaország a cél, már biztosan lesz Bordeaux, Rennes, Párizs, Rochelle, csak hogy pár állomást említsek.

DJ Vadim (UK) a Barba Negrás bulira is elkíséri Senát, éjféltől az ő settje hallható majd a koncert után.

- Vadimmal régóta ismerjük már egymást, először 2004 táján volt egy közös buli a Mokka Cukában. Ekkor még a Gimmeshot Crew berkein belül mozogtunk. Sena itt ismerkedett meg vele, ezt jó pár közös buli és stúdiózás követte. Mostanra jutottak el oda, hogy egy teljes közös lemeznyi anyagjuk gyűlt össze. Ezt valamikor jövő év elején adják majd ki. – folytatta Elo.

Sena tehát erre a koncertre jön majd haza külföldről, a csapat egyik MC-je, Kemon viszont hét év után most először tud majd hazautazni Grenadába!

- Sajnos így hozta az élet, hogy ilyen hosszú ideje nem voltam otthon, de most nagyon örülök, hogy 7 év után végre haza tudok menni. – mondja Kemon. – Nagyon hiányzik már a vízesés, a tengerpart, az otthoni barátaim. A legjobban persze anyukám és a három öcsém hiányzik, elsősorban velük szeretnék sok időt eltölteni, ha hazamegyek. Anyukám főztje is hiányzik, például a Callaloo soup, a kedvenc levesem. Szeretnék majd sokat túrázni, újra felfedezni a szigetet, kikapcsolódni. Az viszont biztos, hogy amíg otthon leszek, a színpad nagyon fog majd hiányozni – meg a macskám is!

Irie Karnevál: Irie Maffia feat. Akkezdet Phiai és DJ Vadim
2014. 02. 21. 20 óra
Barba Negra Music Club, Budapest  (XI. Prielle Kornélia u. 4.)

A bulira a jegyek február 14.-ig 1800 ft-ért vásárolhatók (600 db maximum) a helyszínen, a Wave Music Hanglemezboltban, a Ticket portálon, az Eventim hálózatban, és a Barba Negra honlapján.

Február 15-21-ig elővételesen 2300 ft, február 21-én a helyszínen 2800 ft.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. március 13.

Melody Maker Symphonic: Disco a Kongresszusi Központban is

A hazai sztárokból álló különleges formáció ezúttal is arra vállalkozik, amibenverhetetlen: a világ legismertebb slágereit egyetlen lendületes zenei utazássá gyúrja össze. Március 15-én a Budapest Kongresszusi Központ színpadán minden adott lesz egy felejthetetlen zenei élményhez: a Melody Maker nagyszabású, szimfonikus szuperkoncerttel és fergeteges bulival ünnepli a közönséget – és saját, immár négyéves sikertörténetét. Tovább

2026. február 4.

Geszti Péter legnagyobb produkciója a láthatáron

2027. január 30-án az MVM Dome színpadán mutatja be Geszti Péter eddigi legnagyobb szabású koncert produkcióját, a POPTIMISTA SHOW-t. Az új show Geszti legfrissebb zenei korszakát foglalja össze: disco, funk és rap találkozik pozitív energiával, új dalokkal és korszakos slágerekkel, egy látványos, nagyszabású produkcióban. Tovább

2026. január 31.

A Fishing on Orfű teljes zenei programja

Nagy visszatérők, derék headlinerek, rengeteg fiatal és bombasztikus mennyiségű női energia is jellemzi a Fishing on Orfű 2026-os fellépőit. A bérletek háromnegyede már elfogyott, mostantól napijegyek is kaphatók az ország kedvenc szponzormentes könnyűzenei fesztiváljára. Tovább

2026. január 7.

ENSIFERUM: a FREEDOM CALL & DRAGONY zenekarokkal érkezik a turné hamarosan Budapestre

Január 7-én startol el a finn viking / folk-metal csapat WINTER STORM OVER EUROPE 2026 || címre keresztelt 24 állomásos turnéja. Az ENSIFERUM a FREEDOM CALL és DRAGONY zenekarokkal kiegészülve szeli át majd Európát, január 25-én pedig Budapestre érkezik. Tovább

2025. november 25.

Megvillantotta zenei programját a VéNégy Fesztivál

Megérkezett a VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó első nagy durranása, lehullt a lepel a zenei line up első tíz fellépőjéről. A Dunakanyar legmenőbb összművészeti fesztiválján már biztosan ott lesz a Bagossy Brothers Company, Dánielfy, Parno Graszt, Analog Balaton, Elefánt, valamint a Bohemian Betyars. 2026. július 1–4. között újra felpezsdül a nagymarosi Duna-part, varázslatos pillanatokkal tűzdelt önfeledt fesztiválozás vár a látogatókra. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky