3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2014. február 6.

A világ legnagyobb DJ versenye Magyarországon

Copyright:

Elindult a jelentkezés a nemzetközi elektronikus zenei tehetségkutató versenyre, amely a jövő DJ generációját hivatott megtalálni. A burn Residency programot már harmadik alkalommal rendezik meg és idén is a legendás party sziget, Ibiza körül forognak majd az események.

A burn energiaital által létrehozott program különlegessége, hogy a verseny döntője Ibizán zajlik, ahol nemcsak kiemelkedő klubbok rezidensi pozíciót nyerhetik el a versenyzők, hanem közvetlenül tanulhatnak a DJ szakma nagy neveitől is. Ez olyan értékes szakmai hátteret és tapasztalatot jelent, amelyeket máshol valószínűleg nem szerezhetnek meg. A korábbi években olyan világsztárok tanították a versenyzőket, mint például David Guetta, Avicii, Fatboy Slim, Maceo Plex vagy Luciano.

Az idei programban öt DJ-t választanak ki a nemzetközi mezőnyből, akik Ibiza presztízs klubjainak színpadjain töltik az idei nyarukat. A Sankeys, a Café Mambo, a Zoo Project és a Privilege rezidensi pozíciójához egy kéthetes, kihívásokkal tűzdelt táboron keresztül vezet az út, két DJ legenda, Pete Tong és Carl Cox irányítása alatt. A legkiemelkedőbb versenyző egy 100 000 eurós szerződést is kap, amellyel beindíthatja nemzetközi karrierjét és elindulhat a világsztárrá válás útján.

A jelentkezéshez egy 15-20 perces mixet kell feltölteniük a pályázóknak március 15-ig, a burn energiaital facebook oldalára. A magyarországi döntősök kiválasztásában a közönség is nagy szerepet kap. Szavazataikkal rangsorolják a versenyben résztvevőket, akik közül végül a hazai szakmai zsűri választja ki azt az öt jelentkezőt, akik részt vehetnek a magyarországi döntőn. A bírák között lesz aktív DJ/producer, promóter és a zenei média képviselője is. A zsűritagok neveit  a jelentkezési szakasz lezárása után jelentik be.  A zsűri a mixekre leadott szavazatok alapján a legjobb 20%-ból (például 100 feltöltött mix esetén az első 20-ból) választja ki a döntősöket. A következő lépés a magyarországi mix-off döntő, ahol az öt kiválasztottnak élőben, a közönség és a zsűri előtt kell bizonyítaniuk rátermettségüket. A győztes repül Ibizára, hogy képviselje Magyarországot a verseny további szakaszaiban és megkapja az esélyt, hogy tagja legyen a jövő DJ generációjának.

További információk, jelentkezés, szavazás és a pontos feltételek ITT.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky