3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2014. január 22.

Új tag a Bëlgában

Copyright:

Január 17-én, Tatabányán adta első 2014-es koncertjét a Bëlga. A koncertet megelőző napokban a közösségi oldalukon mutattak be egy-egy képrészletet az új tagról, aki ezen a koncerten élőben is debütált.

A legfrissebb Bëlga tag nem más, mint Marvin, akit rengeteg helyről ismerhet már a közönség. A pályát 1995-ben kezdő DJ dolgozott a Tilos Rádióban és a Radiocaféban; fellépett többek között a SüssFelNapban, a MokkaCukkában vagy a Merlinben; alapítója a United Colors Of House-nak, a Blast from Past sorozatnak, a Hypnotronik esteknek. Munkatársa, majd tulajdonosa volt a legendás Trancewave lemezboltnak.  Nem csak Magyarországon, de pl. Szlovákiában, Csehországban, Horvátországban, Erdélyben és Németországban is jó párszor megfordult már.

 

 

A tatabányai koncert előtt egy beavatási szertartásnak is kitette őt a csapat, ám erről semmi részletet nem hajlandóak elárulni. Marvin megérkezése azonban nem tagcserét jelent, a Bëlga ezentúl öttagú lesz, hiszen „…több Bëlga jobb Bëlga” avagy  „...a négynél több az öt”, ahogy a fiúk kommentálták az eseményeket a koncert után. A bemutatkozás egyébként nagyon jól sikerült, és 2014. január 25-én, szombaton a Muzikum Klubban láthatja Marvint először a budapesti közönség is.

MUZIKUM Klub & Bisztró
1088 Budapest, Múzeum u. 7.
2014. január 25. (szombat), 21:00
Belépő: 1500 Ft

Jegyek kaphatók a Muzikumban. Info: +36/20 221-7767
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Continuer

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Continuer

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Continuer

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Continuer

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky