3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2014. január 18.

Nemjuci - Idiot Love Song: új klip!

Copyright:

Január közepén látott napvilágot a Nemjuci zenekar Idiot Love Song című új videóklipje. Ez azért is érdekes, mert a banda tavaly év végétől megszüntette aktív működését - egy nagyszerű budapesti koncerttel zárta 5 éves pályafutását, mely során két nagylemezt, számos slágert és három sikeres videóklipet is az asztalra tettek.

Juci és csapata arról nem nyilatkozik, hogy várható-e az újrakezdés, de ezzel a klippel még mindenképp meg akarták lepni közönségüket.

A tavaly ősszel rögzített felvételeket és az utómunkát is Szabó Áron készítette és koordinálta, aki egyébként mindvégig a Nemjuci kreatív munkatársa volt. A műtermi forgatás mellett több jelenetet kint a hidegben, erdőn-mezőn rögzítettek. Elég nehezen lehetett Jucit rávenni arra, hogy feküdjön bele a nyirkos-pókos avarba, de végül, ahogyan a klipben is látható, belement a játékba.



A banda tagjai a természetből kölcsönzött csodás glóriákat kaptak a fejük fölé - hogy Vasaló miért dobol alsónadrágban? Mert egy kommunikációs baki miatt a ruháit oda kellett adnia a két gitárosnak. Hát így.
 
Bár a Nemjuci a továbbiakban tartózkodik a nyilvánosságtól, a tagok ezt az évet önálló projektjeiknek szentelik, így meglehet, hogy nem is oly soká külön-külön újra feltűnnek a világhálón vagy akár a színpadonn - addig is nézzétek meg az új klipjüket és böngésszetek a banda más csemegéiből is.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky