3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2014. január 7.

Új klip! Lángol a Supernem!

Copyright:

Egy a millióból címmel új, albumelőzetes dalt készített, hozzá pedig különleges klipet forgatott - egy buszt vásárolt, fűrészelt szét és borított lángba - Papp Szabi és zenekara, a Supernem.

A 2011-ben megjelent Tudományos fantasztikus pop című album megjelenése óta, melyet a hazai kritika az elmúlt évek egyik legfontosabb hazai albumának nevezett, a Supernem a legkeresettebb magyarországi koncertzenekarok egyike, a legfontosabb fesztiválok nagyszínpados fellépője, a klubokba járó közönség kedvnce. Miközben a rajongók és a koncertjeikre látogatók száma megsokszorozódott, az album szinte valamennyi dala sláger lett, és az ahhoz készült klipek is (Hova megy, ki?, Irány a moziba be), komoly sikert és szakmai elismerést hoztak a zenekar számára.

2014 tavaszán a zenekar ismét begyújtja zenei rakétáit és új stúdióalbummal jelentkezik, melynek beharangozó dala Egy a millióból (EAM) címmel január 6-án, hétfőn a Petőfi Rádió Kultúrfitnesz cimű műsorában debütált. A zenekar a dalpremierrel egyidőben mutatta be a nagyívű dalhoz készült klipet a Supernem Facebook-oldalán (facebook.com/supernemofficial). A videót a zenekar régi alkotótársa, Miki357 rendezte.

A frontember, Papp Szabi így mesélt az új klipről: "Bár tudjuk, hogy ez manapság őrültség, de mi most mégis szerettünk volna – ez a dal meg aztán különösen üvöltött érte - eggyel nagyobb szabású klipet csinálni az eddigieknél. Ezért vettünk egy lerobbant, egyébként baromi ritka, 553-as Ikarus buszt, leflexeltük a tetejét, aztán vérző szívvel fölgyújtottuk"

És ahogyan egy festményt is nehéz eltáncolni, többet nem is mondanánk a klipről, hiszen végre mindannyian egyek lehetünk a millióból, és újra meg újra végigizgulhatjuk az Ikarus busz kalandos történetét.

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky