3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. december 16.

Megjelent a Rotten Roots harmadik kislemeze!

Copyright:

A Rotten Roots egyre gyakoribb szereplője a budapesti koncertéletnek, évente jönnek ki új anyaggal, videóklip pályázatot nyertek, tavaly szeptemberben kihozták a Magnetic Kit EP-t, készítettek Nemjuci-átdolgozást, most pedig itt a legújabb kislemez, a Haunt You.

A Rotten Roots 2010-ben alakult, 2011 nyarán rögzítették első felvételeiket, időközben megnyerték a Cinemate és a Lángoló Gitárok közös pályázatát, és elkészülhetett a zenekar első klipje is a Navigate című számhoz. Saját bevallásuk szerint a '60-as, '70-es évek rockzenéjéhez igyekeznek visszanyúlni, a mai alternatív és indie stílus, hangzás bevonásával.

 

 

A zenekar egyre gyakoribb szereplője Budapest koncertéletének, és számos fesztiválon is felléptek. A zenekar termékenységét tükrözi, hogy a koncertezéssel párhuzamosan még ebben az évben kijöttek a következő kislemezzel, mely a Magnetic Kit címet kapta. Ezt követően láthattuk őket speciálisabb akusztikus felállásban is, melynek apropóján Kovácsovics Fruzsina is vendégénekelt velük néhány alkalommal. Számos új dalt hallhattuk már ekkor is a koncerteken, a stúdióverzió azonban még váratott magára: időközben egy pályázat által megihletve összerakták a Nemjuci U Gotta Luv Me c. dalának átdolgozását:

 

 

Idén szeptember végén vonultak be ismét a törökbálinti SuperSize Recordings stúdiójába, így mostanra készült el a legújabb, sorban a harmadik Rotten Roots EP Haunted You címmel, mely a korábbi anyagokhoz képest jóval keményebb hangvitelű. Az énekes-dalszerző-gitáros Gyökeres Krisztián elmondása szerint az EP-n szereplő dalok közül volt, ami már a Magnetic Kit idején is megvolt, de egyszerűen nem illett rá.. ez a Lowlands című szám, mely az I'll Haunted You-val egyaránt még bensőségesebb, személyes hangvitelű, érzelmes gondolatokról szól, míg az Emperors című dal a hazai zenei életnek próbál beszólni. Ezzel az anyaggal együtt a Rotten Roots eddig rögzített felvételei együttesen közelítenek egy albumnyi kiadványhoz, így a tervek szerint a jelenleg rögzítésre váró új dalokkal együtt jövőre készülhet el a teljes nagylemez. A most megjelent Haunt You EP-vel egyetemben az eddigi összes felvétel meghallgatható a zenekar soundcloud oldalán:

 

 

2013 hátralevő részében december 15-én a brit Exit Calm társaságában a Gozsdu Manó Klubban, 27-én pedig az Iskolában az éppen ez alkalommal búcsúzó Nemjuci, valamint a Run Over Dogs zenekarokkal egy színpadon láthatjuk őket élőben.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

2026. május 20.

Új Acid Empire klip

Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. Tovább

2026. május 4.

Sárkányok tánca: új verziót kapott a Hősök dala

A téli álmából ébredő Minimal Project közreműködésével gondolta újra az idén jubileumot ünneplő Hősök a 2003-as Sárkányok táncát. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky