3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Események

2013. december 16.

Új dalokat is játszik a Kaukázus

Copyright:

Évzáró koncertjén a legrégebbi, a 2004-es Majdnem Kína anyagából, valamint készülő nagylemeze friss dalaiból egyaránt válogat a Kaukázus december 20-án, pénteken a budapesti Barba Negra klubban. A közönség ezen a bulin hallhatja először élőben a zenekar új, Ciprus (Szódával elmegy) című dalát. Az est vendége a Kozmosz.

A hazai könnyűzenei élet egyik legnépszerűbb, legizgalmasabb zenekara, a Kaukázus december 20-án, pénteken este a budapesti Barba Negra klubban búcsúztatja az évet a Majdnem tíz év című koncerttel. Az ironikus elnevezés egyrészt a csapat első, Majdnem Kína című hanganyagára utal, amelyet épp tíz éve készítettek, másrészt pedig arra a tényre, hogy a Kaukázus megalakulása óta eltelt tíz évből néhány esztendő kimaradt, mivel a csapat 2010 elején feloszlott. Három év szünet után azonban idén tavasszal a Kaukázus újjáalakult, végigjárta a legfontosabb fesztiválokat, és miután a tagjai újra összecsiszolódtak a színpadon, a zenekar visszatért a próbaterembe, és ígéretéhez hűen elkezdett új anyagon dolgozni. A munka olyannyira gördülékenyen halad, hogy akár dupla lemez is készülhet. A Barba Negra Music Club közönsége december 20-án egy kis előzetesre és igazi csemegékre is számíthat.

- A készülő album zenei szövete elég eklektikus, ami korábban is jellemző volt ránk, hiszen nincs egységes Kaukázus-stílus. Most is kísérletezünk nagyzenekari szólamokkal, a 80-as évek korai újhullámos hangzásával és minimál hangszereléssel is. A készülő lemezről ezen a koncerten mutatjuk be először élőben a Ciprus (Szódával elmegy) című új számunkat. A zenéje vidám és táncolható, a szöveg pedig arra utal, hogy manapság mindent elintéznek helyettünk vagy a dolgok elintéződnek maguktól. Nem érdemes agyongörcsölni a dolgokat, mert aminek meg kell történnie, az úgyis megtörténik. A dalpremieren kívül elővesszük a Majdnem Kína című lemezünket, ami amolyan programadó anyagnak mondható a Kaukázus életművében. Erről párt dalt a szélesebb közönség sosem hallhatott tőlünk élőben, mert csak demó verzióban léteztek, és a zenekar indulásakor játszottuk őket utoljára – mondta Kardos-Horváth János, a Kaukázus dalszerző-frontembere.

A december 20-i est vendége a Kaukázushoz hasonlóan öntudatos, különutas zenekarok fiatalabb generációjának képviselője, a Kozmosz. A koncertek 20 órakor kezdődnek. A belépőjegyek elővételben 1700, a koncert napján a Barba Negra Music Club pénztárában 2200 forintba kerülnek.


 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 13.

Egy meghitt este az Editors frontemberével

Az Editors frontembere, Tom Smith egy intim hangulatú koncerten mutatja be a There Is Nothing in the Dark That Isn’t in the Light című debütáló albumát 2026. március 21-én az Akvárium ültetett nagytermében. A koncerten az Editors legnagyobb slágerei is felcsendülnek, újraértelmezett formában. Kontynuować

2025. november 12.

Szülinapi rapjam a Turbinában a Hősökkel

November 15-én a Hősök hamisítatlan hangulatú bulival készülnek. Az este nemcsak a nosztalgiáról, hanem a közös ünneplésről is szól majd: a Hősök a régi klasszikusok mellett friss dalokkal és meglepetésekkel készül, hogy igazi rapjam-hangulatot varázsoljanak a Turbina falai közé. A közönség egy felejthetetlen, életigenlő bulira számíthat – pont olyasmire, amit csak egy 24 éves Hősök-szülinap tud hozni. Kontynuować

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Kontynuować

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Kontynuować

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky