3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. december 9.

Éles az első Wasabi Kht.-lemez

Copyright:

A jazz-punk-rock hármas bűvöletében élő, idén három éves formáció, a Wasabi Kht. eddigi termésének legjavából választva elkészítette első lemezét, amihez rögvest egy klip is társul, ami lentebb látható.

Tizenhárom remek nóta sorakozik a Wasabi Kht. formáció első, most megjelent hanghordozóján. A zenekar eddigi fennállásának szerzeményeiből válogatott, mint ahogy elmondták: „személyes kedvencek és azok a dalok kerültek a korongra, melyek már koncerteken bizonyítottak.” A lemez készítésénél nagy segítsége volt a zenekarnak Schram Dávid, aki amellett, hogy levezényelte a dobfelvételeket Válik László stúdiójában, masterelte is az anyagot és a keverési munkálatoknál is besegített Nagy Gábornak, a zenekar dalszerző gitárosának. A dalok szövegeinek túlnyomó részét továbbra is Nelli, a zenekar énekesnője jegyzi, a zenei részek megalkotásában pedig mindenki hozzátette a maga dolgát, a két fő dalszerzőn, nagy Gáboron és Hajdu Nellin kívül.

Mostantól tehát elérhető a lemez, rajta a Wasabi Kht. eddigi termésének legjava „élő”, már-már koncertet idéző hangzásban.

Hallgasd meg!

 

 

A lemezhez elkészült az első klip is, mely a Hangulat Bisztró című dalból született. A dalfilm egy 70-es évek bábfilmjeit idéző stop motion klip, melyet Rugli Péter fényképezett, és a zenekar basszusgitárosa, Hain Réka vágott. „Jó hangulat-röviden ennyi jellemzi a klipet” – mondják a készítők.

 

 

A zenekar most egy hétállomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek állomásai Győr, Miskolc, Budapest, Paks, Szeged, Kecskemét és ismét Budapest lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

2025. október 28.

Lil Frakk szerint nem minden happy end 

Lil Frakk megérkezett az Átbasztál című új felvezetőjével, amely egyszerre őszinte, nyers és meglepően felszabadító. A dalhoz készült videóklip egy magányos báltermi jelenetben bontja ki a csalódás és beletörődés kettősségét, előrevetítve az érkező Harmadnap című LP hangulatát. Kontynuować

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. Kontynuować

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky