3422 trupă 12339 MP3 a descărca
Categorie
Hirdetés
Hazai

2013. december 6.

Ganxsta Zolee: új forgatókönyv és klip

Copyright:

A „Mitiszó’?” és a „Telepi gyerekek” után egy újabb dal kapott klipet a Kartel nagy sikerű, Hatalmat a népnek! c., tavalyi lemezéről. A Nincs erő című dalt a klasszikus Pierrot/Döglégy-szerzőpáros jegyzi, a klip alapötlete és forgatókönyve pedig Zolee szellemi terméke, aki most mutatta meg képességeit először ezen a területen.

Ganxsta Zolee elmondása szerint és a visszajelzések alapján a Nincs erő nagyon jól működött eredeti változatában - élőben és lemezen egyaránt -, ám a rádiók számára túl nyersnek bizonyult, ezért született egy zenében és szövegben könnyedebb verzió. „Nagyon izgalmas lett a dal, mert kapott némi alter-ízt, tehát nem tipikus Kartel, de persze azért megmaradt a töke…” – nyilatkozta korábban a Kartel-góré. Ehhez a variánshoz született a legújabb videó, aminek külön pikantériája, hogy nem csak az új hangszerelés, hanem a refrén alatt hallható vokális betét is Pierrot nevéhez fűződik.

„Mindenképpen szerettünk volna még egy klipet a hatalmat a népnek lemezről” – mondta el Ganxsta Zolee.– „A dalválasztásnál azt is figyelembe vettük, hogy ezzel ne csak a hardcore rappereknek kedvezzünk, hanem mások is szeressék a számot. Az új változatot hallgattuk a Pierrot-val, és akkor jött az ihlet, hogy ehhez a változathoz tökéletesen passzolna képileg, ha bemutatnánk egy napomat az ébredéstől kezdve az edzésen át a zenekari próbáig. A dal ezen változatát nagyon szeretem, egy laza, lüktetős, kicsit szomorú hangvételű nóta, olyan mintha a House of Pain és az Alice in Chains zenélne együtt.”

Forgatási helyszín a Döglégy- rezidencia

A videóklip Zolee egy napjával indul, az ébredéstől a boxedzésen át, a zenekari próbáig. A klip érdekessége, hogy Zolee saját hálószobájába, fürdőjébe, és konyhájába is bepillanthatunk.

„A történet teljesen valós, abszolút én vagyok. A saját házamban forgattunk: a saját ágyamban ébredve, a konyha, a kutyáim, minden valódi. A kislányomat, Zoét nem azért nem írtam bele a sztoriba mert rejtegetem, hanem mert az egész dalnak van egy ilyen magányos farkas feelingje. Ezt éreztettük a fekete-fehér képsorokkal, kissé lehúzó jellege van a dolognak az igaz. A fickó felébred, megkajál, simogatja a kutyáit, majd lemegy edzeni.” – mondta Zolee. -„Nem véletlen, hogy a próbatermes jelenetek már színesben láthatók. Ez már pozitív üzenetet hordoz magában, a szürke hétköznapok, a taposómalom, amit mindannyian tolunk nap, mint nap a felkelés, meló, edzés után a zene az, ami erőt ad, így öten ahogyan toljuk, akkor legyőzhetetlenek leszünk.” – tette hozzá a rapper.

A Kartel- rajongóknak jó hír, hogy az idén 18 éves brigád nem pihen rá a sikerekre: Zolee és a Kartel intenzíven turnézik országszerte,  december 7-én Kiskunfélegyházán tartanak +18-as mikuláspartit, de Mosonmagyaróvár, Tatabánya, Miskolc, Nyíregyháza, és a főváros sem marad érintetlen idén.

 

 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. október 21.

Megjelent Dé:Nash első nagylemeze: itt a Még Négy Év

A társadalomkritikus előadó, Dé:Nash debüt nagylemeze továbbra is a magyar valóság görbe tükrét tartja a hallgatók elé, de a politikai szatíra mellé egy váratlan, könnyedebb hangvételű dal is került az albumra: a Parkside (Polgári Bónusztrekk), amelyhez videóklip is készült. A continua

2025. október 13.

A Szar az élet után itt a Stressz - megjelent Mehringer új klipje

A SZAR AZ ÉLET után újra politikai és társadalmi kérdéseket boncolgató témát dolgozott fel az október 9-én megjelent dalában Mehringer. A continua

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. A continua

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. A continua

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. A continua

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky