A kollektivás srácok Mikulásának puttonya igazán különleges, és szexi house zenei csemegét rejteget, ugyanis az űrdisco nagykövete, Moullinex érkezik az Ötkertbe!
A portugál származású Luis Clara Gomes aka. Moullinex már 5 évvel ezelőtt is hatalmas bulit kerekített Budapesten, sőt a Balaton Soundon is találkozhattunk vele.
Luisnak azóta is sorra jelennek meg hivatalos remixei (Cut Copy, Sebastien Tellier, Two Door Cinema Club, Kamp!), és Xinobival alapított kiadójuk, a Discotexas is menő producereket jegyző, erős labellé nőtte ki magát. Közben leszerződött a német Gomma Records-hoz is, ahol a WhoMadeWho és Dimitri from Paris mellett ő lett az egyik legnagyobb húzónév.
Az igazi áttörés pedig még csak ezután érkezett, amikor is a modern kor diszkóistennőjével, Peaches-zel közösen újragondolták a Flashdance-ből jól ismert Maniac-et, aminek produceri munkálataiba Giorgio Moroder is besegített. Mondanunk sem kell, megasláger született a dologból! Moullinex ezután sem tétlenkedett, 2012-ben megjelentette “Flora” című szerzői albumát, amit a szaklapok egyből az év 10 legjobbja közé soroltak.
December 6-án az Ötkertben végre élőben is megnézhetitek a modern disco-house egyik legmenőbb arcát, de ha ez nem lenne elég, az est másik extrája a Stamusic DJ szettjére élőben énekelő Szécsi Böbe lesz, ami miatt önmagában is kötelező megjelenni.
A buli persze ennél sokkal többről szól, ugyanis itt lesz Budapest összes menő DJ-je. A fővárosi hipster-nightlife felelős Nakedkool és Designer Drums srácok, a Sticky Beats bulik Brandonja, és természetesen a házigazda Kollektiva tagok; a nagysikerű Daft Punk bulik kiötlője TMX, és az Ötkertben is rezidenskedő Fullstereo. Vigyázat, ez menő lesz!
A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. trvať
Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. trvať
Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. trvať
Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. trvať
A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. trvať