3422 banda 12339 MP3 zavádzanie údajov
Kategória
Hirdetés
Események

2013. november 11.

Márciusban jönnek a finn metál királyai - Turisas az A38-on

Copyright:

Finnország egyik legnagyobb metalzenekara, az idén új lemezzel jelentkező Turisas 2014. márciusában visszatér Budapestre. A We Ride Together turné az A38 Hajót is megmozgatja majd, hiszen az ötödik hazai koncertjét adó zenekar újult erővel, és persze friss dalokkal tér vissza Magyarországra – minden bizonnyal a folk metal szerelmeseinek legnagyobb örömére.

2014 fontos esztendő lesz a háború finn istenéről elnevezett zenekar életében, hiszen jövőre lesz immáron tíz éve, hogy a zenekar bemutatkozó nagylemeze, a Battle Metal meghozta a nemzetközi áttörést. A Turisasnak nem csak az segített saját népszerűségének növekedésében, hogy jókor (a folk metal nemzetközi robbanásakor) volt jó helyen (a Century Mediánál) – ehhez kellettek az erőteljes és szigorú dalok is, amelyek harcias, feszes és büszke természetével egész Európa, majd a különféle kontinensek is egyként tudtak azonosulni.

A Mathias Nygard énekes és Jussi Wickström gitáros köré felépülő zenekar három éven át turnézott a lemez dalaival, amit tagcserék és nemzetközi turnék színesítettek: így azonban már méltán várta a metal közönsége és szakmai oldala is a 2007-ben megjelent The Varangian Way-t, aminek dalaival már Ázsia, Japán és Ausztrália is meghódításra került. A tágabb közönség szemében jobbára a Boney M-feldolgozás (Rasputin) révén emblematikussá vált anyag zenei értelemben is egy bátor, útkereső kiadvány volt, hiszen a Turisas már akkor elkezdte kitaposni saját ösvényét, és a folk metal jellegzetes elemein túl több műfaji jellemvonást is bevonni az összképbe.

Ettől kezdve egyáltalán nem volt meglepő, ha stadionrock, szimfonikus vagy progresszív metal elemek bukkantak fel az egyes dalokban, hiszen a Turisas már rálelt saját hangjára. Az ekkoriban a DragonForce-szal, a Cradle of Filth-szel és a Moonspell-lel turnézó zenekar 2009-ben jutott el először Magyarországra – akkor a Diesel Klubban, majd a Sziget Fesztiválon bizonyíthattak, legközelebb pedig 2011-ben, a Stand Up And Fight megjelenési évében dupláztak a Club 202-ben, előbb a Die Apokalyptischen Reiter oldalán, utóbb a Heidenfest kiemelt fellépőjeként.

Most pedig, 2014 tavaszán önálló főzenekarként tér vissza A38-as klubkoncertjére a banda, akik a turnénak is nevet adó We Ride Together fényében ezúttal a musicales-teátrális elemektől sem riadtak vissza, ám a Turisas2013 című anyag címében is egy definitív, eklektikus kiadványt takar, aminek köszönhetően egy teljes karriert áttekintő, maradéktalan dalválasztású koncertre készülhetnek a harci metal itthoni csatlósai.

We Ride Together European Tour: TURISAS (FI) + vendégek
2014. március 2., Budapest @ A38 Hajó, 19:00
Jegyárak: 4.900 Ft (elővételben) / 5.500 Ft (a koncert napján)
Jegyelővétel: A38 Hajó és
www.a38.hu

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 15.

Valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz

Az Evanora: Unlimited a projekt mögött álló művész saját meghatározása szerint „valós eseményeken alapuló erotikus sci-fi vallási horroreposz”. Egy biztos, a többféle médiumot összekapcsoló projekt egy izgalmas zenei kísérlet, folyamatosan változó világában nincs két egyforma pillanat, de erről mi is meggyőződhetünk november 13-án, a Turbina Kulturális Központban. trvať

2026. október 13.

Búcsúzni jön Budapestre Rod Stewart

Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. trvať

2026. október 5.

A Bullet For My Valentine és a Pendulum a Budapest Arénában

A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. trvať

2026. október 3.

Jövő áprilisra kerül át Ghostkid budapesti koncertje

Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. trvať

2026. szeptember 20.

A Signs of the Swarm igazi deathcore fesztivált hoz az A38 Hajóra

A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. trvať

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky