3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. október 25.

13 nap múlva itt van Bruno Mars!

Copyright:

Bruno Mars, a világ mostanság egyik legkedveltebb énekes-sztárja november 7-én lép fel a Budapest Arénában. A produkciónak meglepően kevés kérése van, ebből a szempontból Bruno Mars az egyik legszerényebb előadónak tűnik az elmúlt évekből.

Például budapesti szállításra sima autókat kérnek, nem limuzinokat vagy luxusautókat. Az énekes öltözőjébe kanapén, dohányzóasztalon és tükrön kívül semmit mást nem igényeltek. Ugyan jön velük egy szakács, de az az egész stábra főz és helyi alapanyagokból fog dolgozni, nincs előzetes étel- vagy italigényük. A backstage-ben lesz egy próbahelység is, amit gyakorlatilag üresen kérnek, tehát kizárólag a hangszerek készítik majd be a technikusok.

Ez a puritánság viszont nem jellemző a koncertre, az eddigi helyszíneken megjelent kritikák alapján jelenleg ez a show az egyik legjobb és leglátványosabb előadás a világon. 15 kamionnal érkeznek, ami szinte csak a technikai felszerelést szállítja, alig hoznak mást magukkal. A koncert alatt rengeteg effektet használnak majd, lesz köd-, pára- és füstgép is, valamint pirotechnika és konfettiágyú.

November 7-én hajnalban kezdik az építést az Arénában, 80 magyar fog segíteni benne, az utazó turnéstáb 70 fős. A színpadon egy 9 tagú kísérőzenekar lesz Bruno Mars mellett.



A jelenlegi tervek szerint az énekes sajnos nagyon kevés időt fog hazánkban tölteni, a koncert napján érkezik Magyarországra, és rögtön utána megy is tovább. Meglehetősen sűrű a turné novemberi szakasza, amit még nehezítenek a közelgő MTV Europe Awards próbái is, hiszen Bruno is fellép majd a díjátadón.

November 7-én, Budapesten az estét 8 óra körül Mayer Hawthorne nyitja, Bruno Mars 9 óra magasságában lép majd színpadra. A budapesti koncerten – mint a turné többi helyszínén is – teltház lesz.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

2025. szeptember 22.

Beton.Hofi az Arénában

Beton.Hofi Aréna-koncert, 2026. március 14-én a Papp László Budapest Sportarénában. 4 év: 3 mixtape, 6 Park, 1 Dome, 2 Fonogram, 1 Artisjus Év Könnyűzenei Szövegírója díj és most itt a következő mérföldkő. Tovább

2025. szeptember 21.

A zene körforgását vizsgálja a XIII. Music Hungary Konferencia

Hogyan lesz a zenéből pénz, és hogyan lesz a pénzből zene? A zeneipar körforgását állítja középpontba a XIII. Music Hungary Konferencia és Showcase, amelyet 2025. november 17-19. között rendeznek meg Veszprémben, a Hangvillában. Tovább

2025. szeptember 17.

VALMAR évzáró szuperprodukció az Arénában

A hazai popszíntér egyik legnagyobb sikersztorija, a VALMAR ismét meghódítja a Papp László Budapest Sportarénát! Marics Peti és Valkusz Milán 2025. december 28-án hatalmas évzáró show-val készülnek rajongóiknak – minden eddiginél látványosabb és energikusabb koncertre számíthatunk. Tovább

2025. szeptember 4.

Rúzsa Magdi is színpadra lép a Depeche Mode giga-koncerten

Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky