3422 artistes 12339 MP3 á télécharger
Catégories
Hirdetés
Hazai

2013. október 17.

Balesetben elhunyt a Kimnowak gitárosa

Copyright:

Autóbalesetben meghalt Pribil György gitáros, zeneszerző, a Kimnowak zenekar tagja. Novák Péter, a formáció frontembere az MTI-nek úgy fogalmazott, hogy zenésztársa nagyon ösztönös volt, áradt belőle a muzsika.

Pribil György, 46 éves zenész kedd este hunyt el autóbalesetben. A portál visszaemlékezése szerint Pribil György 18 éves korában kezdett el gitározni, a kezdetekkor leginkább a blues hatott rá, példaképei Keith Richard, Ry Cooder és Jimi Hendrix voltak.

Kezdetben a Topóban, az Állati elmékben gitározott, de sikert saját blueszenekarával, az S-Modellel ért el először. Évekig zsúfolt házak előtt játszottak az ország rockklubjaiban, 1992-ben - magánkiadásban - albumuk is megjelent. Pribil György közben más blueszenekarokkal (Palermo, Boogie Gang) is fellépett, neve ott szerepel Ferenczy György lemezén. Ekkor már dolgozott a Kimnowak, amelyben zeneileg ő volt a meghatározó ember.

Novák Péter, a Kimnowak frontembere az MTI-nek arról beszélt, hogy bár a zenekar 2003-ban készített utoljára lemezt, három évvel ezelőtt is koncerteztek. "A Kimnowak egy szabad művésztársaság volt, egy fontos baráti, érzelmi és alkotói közösség, amely akkor dolgozott együtt, amikor úgy gondolta, hogy ideje van ismét együtt zenélni" - fogalmazott.

Novák Péter szerint elhunyt zenésztársa nagyon különleges módon állt hozzá a muzsikához és magához a hangszerhez, amit használt. "Egy autodidakta ember volt, ezen belül egy autentikus alapú, de mégiscsak modern hangzást hozott ki a gitárjaiból, aminek mindenki a csodájára járt, nemcsak Magyarországon, hanem külföldön is. Olyan alkat volt, aki erre született, bizonyos értelemben halálának körülményei is ezt a rock and roll suicide-ot sugallják, ahogy bizonyos szempontból a műfaj is szuicid és brutális. Áradt belőle a muzsika, nagyon ösztönös volt" - emlékezett vissza Novák Péter.

 

 

 

Forrás: MTI

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. február 1.

Mogyoró Kornél és Papesch Péter közös albuma a R.O.T.A.N.

Első hallásra talán paradoxonnak tűnik, hogy egy basszusgitárra és ütőhangszerekre épülő album teljes zenekari élményt kínál. Mogyoró Kornél és Papesch Péter R.O.T.A.N. – Rebirth Of The Azuma Ninja című lemezén azonban épp ez a látszólagos ellentmondás válik a zene legfőbb erejévé: a minimalista hangszerelés mögött egy rendkívül gazdag, rétegzett, spirituális zenei világ bontakozik ki. Continuer

2026. január 6.

Megjelent a Vad Fruttik új nagylemeze

Karácsonykor jelent meg a Vad Fruttik Mély című albuma, amely a zenekar egy korábbi életmű-rétegéhez nyúl vissza. A lemez régebbi Vad Fruttik-dalok újraértelmezéseiből áll, de nem nosztalgikus újrajátszásként: a hangsúly a lecsupaszításon, az első zenei gondolatokhoz való visszatérésen és egy közeli, intim hangzás kialakításán van. Az album már minden streaming platformon elérhető. Continuer

2026. január 5.

Azahriah a Fedél Nélkül címlapján

Exkluzív és jótékony: Azahriah hónapok óta nem adott interjút, most mégis megtörte a csendet a Fedél Nélkül kedvéért. A beszélgetés csak az aktuális lapszámban olvasható, amely mától elérhető, címlapján Azahriah-val. Az énekes az interjúval nem csak őszinte gondolatait osztja meg, hanem a hajléktalanok megélhetését is támogatja. Continuer

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Continuer

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Continuer

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky