A TEJ formáció egy szerencsés egymásra-találásból jött létre, amikor az Isten Háta Mögött és a Spacesh!t zenekarok egyszerre dolgoztak ugyanabban a stúdióban aktuális nagylemezükön. Az IHM gitárosa, Pálinkás Tamás, és a Spacesh!t billentyűse, Póka Zalán a felvételek alatti beszélgetések során találták ki az egész koncepciót, melyet ők csak "tánczenei elektromos kirándulás"-ként definiálnak.
A TEJ vendége az este folyamán a „kiadótárs” Egy Másik Zenekar lesz, akik 2009-ben alakultak először öt férfi taggal, majd 2011-ben csatlakozott hozzájuk a fantasztikus tehetségű énekesnő, Knoll Gabi.
Bemutatkozó számuk, a „Jó reggelt, Élet!” tökéletesen egyensúlyozott a pop és az underground határán, felkeltve ezzel a közönség érdeklődését. Azóta már két újabb klipet, és számos koncertet láthatott-hallhatott tőlük a nagyérdemű.
Ezen a különleges estén mindkét zenekarra bulizhatunk.
Sir Rod Stewart, a hangfelvételek történetének egyik legnagyobb példányszámban eladott énekese és az elmúlt fél évszázad egyik legsikeresebb koncertelőadója ma bejelentette The Final Encore című turnéját. A több mint hat évtizedes, kivételes pályafutás csúcspontját jelentő koncertsorozat Stewart utolsó turnéja lesz. A 2027 tavaszán induló koncertkörút ismét a legnagyobb arénákba viszi el a legendás énekest, köztük a Budapest Arénába is, ahol 2027. június 18-án lép fel. A continua
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. A continua
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. A continua
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. A continua
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. A continua