Legfeljebb nem álmodok veled! - ALVIN ÉS A MÓKUSOK klippremier!
Elkészítette a legújabb, Paraszt címre hallgató klipjét az Alvin és a mókusok, amit vasárnap este mutattak be. Változatos képi világ tárul elénk a trió legújabb kisfilmjében, néhol fekete fehér árnyalatos képkockákat láthatunk, míg máshol színesbe borul a díszlet. Az sem teljesen világos, hogy a srácok image klipet szerettek volna készíteni vagy olyat, amelynek története van.
A videóban feltűnik egy lány, aki nosztalgiával vigasztalódik. A dalszövegben érezhető erőteljes düh, csalódottság és némi érdektelenség. A klipben szereplő lány szerelmi bánatát próbálja feledni, azt mondogatva önmagának, hogy úgyis lesz majd és legfeljebb nem álmodik majd ismét a kedvesével. Egy mindennapi szerelmi történetnek lehetünk szem és fül tanúi, amiben ha sok újdonságot nem is találunk, de mindenképpen egy pozitív megerősítés, hogy a nagy ő igen is létezik, csak még várni kell rá.
A 20 éves zenekar hamarosan közös turnéra indul a Supernemmel és szeptember 21-én láthatjuk őket együtt először a Budapest Parkban. Az állomások között további olyan városok szerepelnek, mint Győr, Zalaegerszeg, Szombathely, Székesfehérvár és Veszprém. A pontos dátumokat megtaláljátok a banda facebook rajongói oldalán.
A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. trvať
Az elmúlt években egyre több hazai zenekar próbálja összemosni a modern metal, az elektronika és a hiphop határait, de kevés formáció találta meg ebben a saját, könnyen felismerhető hangját. A budapesti Acid Empire azonban pontosan ebbe a kategóriába tartozik. A 2022-ben alakult csapat industrial és rap-metal alapokra építkező zenéje egyszerre agresszív, feszült és atmoszférikus, miközben végig ott lüktet benne valamiféle hideg, városi nyugtalanság. trvať
Vannak olyan slágerek, amelyek már első hallgatásra megragadnak az emberben. Legyen az a szöveg, a dallamvezetés vagy éppen a hangulat, ilyenkor mindig magunkkal viszünk valamit az előadó alkotásából. Freddie korábban megjelent angol nyelvű szerzeménye ugyanilyen hatással volt Lotfi Begire, aki azonnal stúdióba vonult, hogy elkészítse saját verzióját a felvételhez. trvať
Te így, te így, ilyen legyél! – itt az Artúr Rambo és Bérczesi Robi közös dala. A himnusz (így vagy jó) felemel, megnyugtat és összehozza az embereket. trvať