3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. július 20.

A koncertek mellett lánykérésből van a legtöbb az idei Campus Fesztiválon

Copyright:

A Campus Fesztivál úgy tűnik, idén nem csak a jó koncertek, hanem a kapcsolatok fesztiválja is lett. Amíg a 0.napon a Magashegyi Underground koncertjére időzítette esküvői fotózását egy ifjú pár, az első nap a lánykéréseké volt a főszerep, két koncerten is a rögtönzött szertartásé lett a főszerep. Ami pedig a fesztivál látogatószámát illeti, már most biztos, hogy miden várakozást felülmúló tömeg szórakozott az első este, teljes fordulatszámon üzemelt a hét programhelyszín.

Az Európai Nyelvek utcájával és a civil szervezetekkel is kezdtek ismerkedni a fesztiválozók. A szervezők bevallása szerint a Játék határokkal nevet viselő sátrat a közösségi játékok népszerűsítésére hozták létre, ahol a szülők előadásokon, koncerteken, kerekasztal-beszélgetéseken és főképp közös játékokon vehetnek részt gyermekeikkel. Az érdeklődés a jópofa fizikusoknál is nagy volt, látványos bemutatóikból kiemelkedik a cseppfolyós nitrogénnel felrobbantott hordó, de ma érdemes benevezni a rendhagyó sörivó versenyre, ahol semmi sem az lesz, aminek látszik, ezúttal a frissítő nedű az ég felé fog folyni. 
 
Az est egyik legsikeresebb produkciója a várakozásoknak megfelelőn Majka-Curtis-BLR nagyzenekari koncertje volt, de a Hősök, vagy a Paddy And The Rats ír punk-rock kocsmazenéjét is teltház kísérte. Péterfy Bori családias hangulatú közönségtalálkozójára is érdemes volt benézni, esti koncertjét, törzsrajongójuk lánykérése tette még színesebbé. A Rézangyal Arénában lépett fel a brit The Subways együttes, akinek tagjait a színpadon kívül csendes, nyugodt és jó humorú fiatalokként lehetett megismerni, ellenben a színpadon - talán a zene, talán a közönség hatására - egy igazán vad és magával ragadó koncertet produkáltak. A Quimby ismét "magát adta", de ezúttal egy kis pikantéria is volt a koncertben: tőlük is egy bátor rajongó kért segítséget, a koncert közben több ezer ember előtt kérte meg szíve választottjának kezét. 
 
A 25 éves, jubileumi életévüket ünneplő Csík Zenekar koncertjének különleges vendége ezúttal Kovács Kati volt. Az énekesnő mindig megtiszteltetésnek érzi a felkérést, elmondása szerint nagyon sok próba és alázatos munka előz meg egy-egy fellépést, kivétel nélkül mindenki lelkiismeretesen próbál, hogy a végén az születhessen meg, amit a Campus fesztivál Nagyszínpadánál is átélhetett a nagyérdemű. Csík János is csak tisztelettel és elismeréssel nyilatkozott a művésznő vendégszerepléséről, úgy gondolja, sikerült megidézniük közösen az elmúlt huszonöt év hangulatát a debreceni színpadon. Folytatás is lesz, ugyanolyan tempóval, szívvel-lélekkel, mint eddig - árulta el Csík János. Sőt, jövő tavasszal új lemez is lesz, ami megint hoz valami mást, valami újat, egyfajta izgalmasságot. 
 
Ma, azaz szombaton megnézhetitek többek között az Intim Torna Illegál, a Depresszió, a Carbonfools, a Bin-Jip koncertjét is - ez messze nem a teljes névsor! További információkért látogassatok el a fesztivál honlapjára.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. szeptember 19.

Járai Márk és Bereményi Géza dalát a gyerekhangok teszik varázslatossá

Megjelent Járai Márk szólódala, a Réteken, amelyben egyszerre találkozik a magyar dalszövegírás ikonja, Bereményi Géza, a Superar gyermekkórus és a Halott Pénzből ismert énekes érzékeny előadásmódja. A dal zeneszerzésében Felcser Máté (Punnany Massif) is közreműködött. Tovább

2025. szeptember 18.

Megjelent Azahriah és Young Fly legújabb dala

Azahriah és Young Fly új dallal és különleges videóklippel jelentkeznek. Azahriah egy hónappal tripla teltházas MVM Dome koncertje előtt meglepetéssel készült a hallgatóknak – ez a Young Fly-jal közös „vemzavr!”. Tovább

2025. augusztus 31.

Itt a vadiúj Sisi-dal Budapest Parkos gigje előtt

Augusztusra igazi zenei sűrítmény érkezett Sisitől: „Civil Nihil” címmel megjelent legújabb száma, amely egy koszos, sötét boom-bap agymenés, mindenféle sablon és sample nélkül. A dal Varga Tamás, alias WaTa produceri hozzájárulásával született meg. A két alkotó régóta állandó zenei társai egymásnak, és most újra szintet léptek. Ráadásul Sisi visszatért klipet forgatni a Budapest Parkba „Anya mondd meg” című bangere óta először. Tovább

2025. augusztus 30.

Részeg az út! - neten a Cowboys slágere!

Felpezsdítette a kis település életét a Cowboys, akik első saját daluk klipjét Részeg az út címmel forgatták, amely elképesztő nézettségével szinte azonnal felrobbantotta a netet. A tavaly alakult formáció egyébként is felforgatta a mulatós műfajt egyedi stílusával, amelyben a country-t és a mulatóst elegyítették. Tovább

2025. augusztus 28.

Szekeres András: A kedvenc 10 - Előrendelhető az album!

A kedvenc 10 címmel szerzői albummal jelentkezik Szekeres András. A Junkies frontembere 10 dalt gyűjtött össze eddigi életművéből, és régi barátja, alkotótársa Tempfli Erik segítségével közösen egy több évtizedet átölelő válogatáslemezt állított össze. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky