3427 zenekar 12457 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. július 11.

Vízipisztolyos PASO strandkoncert a Budapest Parkban

Copyright:

Strandhangulatot varázsol a Pannonia Allstars Ska Orchestra (PASO) július 12-én, pénteken este a Budapest Parkba. Az idén 10 éves zenekar nyári hangulatú slágerekkel, strandlabdákkal és úszógumikkal készül, a koncertre érkező első száz vendég pedig vízipisztolyokat kap ajándékba, amelyekkel bátran egymásra lehet spriccelni a buli alatt.

A Pannonia Allstars Ska Orchestra július 12-én, pénteken este a Budapest Parkba rendhagyó strandbulira a várja azokat, akik a hétvégét nem vízparton, hanem a városban töltik. A nemzetközi szinten is elismert zenekartól megszokhattuk, hogy bárhol, bármilyen időjárási körülmények között képes életvidám hangulatot varázsolni, de ezen a bulin a fiúk rátesznek még egy lapáttal. A PASO koncertjére érkező első száz vendég a bejáratnál vízipisztolyt kap ajándékba, így a nézőtéren akár spontán csatákat és vizespóló versenyt is lehet rendezni. A zenekar strandlabdákkal és úszógumikkal is készül, és arra kérik a közönséget, hogy akinek van kedve, otthonról hozzon magával valamilyen strandkelléket, hogy még jobb legyen az összhatás. A zenekar mindig elegáns, fehér öltönyös, kalapos frontembere, KRSa azt ígéri, hogy a színpadi látvány sem lesz éppen a megszokott július 12-én a Budapest Parkban, de ennél többet nem árult el. 
 
A PASO a legnépszerűbb, legfelszabadultabb slágereit válogatja össze erre a rendhagyó városi strandbulira, így nem maradhat el a Hungarian Dish, a No Love In Town, az Elhagytam magam és A Tenkes kapitánya. Emellett néhány ritkábban játszott, kifejezetten nyári stílusú dalra, köztük a Brownie-ra is lehet számítani a koncerten. Ugyancsak felcsendül a legújabb PASO-sláger, a Trónok harca című tévésorozat főcímzenéjének ska feldolgozása, amit országszerte több rádióállomás, köztük a Petőfi Rádió is játszik. A dalhoz forgatott klipet három hét alatt 115 ezernél is többen látták a YouTube-on és még több tízezren egyéb internetes felületeken. 
 
A Pannonia Allstars Ska Orchestra idén ünnepli a tizedik születésnapját, és a koncertnaptára az év végéig megtelt fellépésekkel. A PASO nélkül elképzelhetetlenek a legnagyobb hazai fesztiválok, így a fiúk május óta szinte folyamatosan úton vannak. A közeljövőben a Balaton Sound, az Alterába és a Campus Fesztivál esedékes, majd ismét külföldön várják a ska zene magyarországi nagyköveteit. A Pannonia Allstars Ska Orchestra július 27-én a horvátországi Sibenik városában a 7. Skaville Fesztiválon lép fel, ahol régi barátaik és példaképeik, a legendás amerikai The Toasters tagjai is koncertet adnak. 
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. február 4.

Fishing on Orfű - teljes zenei program

A 2024-es Fishing on Orfűn a varázslatos környezeten és a barátságos hangulaton túl négy nap alatt 7 helyszínen 150 izgalmas zenei program várja a látogatókat az underground élőzene minden fontos szegletéből. A 2014 óta elővételben telt házas fesztiválra a bérletek 80%-a a zenei program meghirdetése előtt gazdára talált, a napijegyek értékesítése most indult. Tovább

2024. február 4.

Scorpions az Arénában

A Scorpions, minden idők egyik legikonikusabb és legbefolyásosabb hard rock bandája 2024-ben egy vadonatúj exkluzív koncerttel tér vissza Budapestre, klasszikussá vált albuma, a Love at First Sting megjelenésének 40. évfordulója alkalmából, és előadja a lemez dalait pályafutásának legnagyobb slágereivel kiegészítve. Tovább

2023. november 20.

Sting újra Budapesten

A 17-szeres Grammy-díjas művész, Sting egy különleges koncerttel tér vissza a Budapest Arénába 2024. május 31-én. Tovább

2023. november 5.

Kosheen a Dunakanyarban a VéNégy Fesztiválon

2024. június 20. és 23. között jön a 11. VéNégy Fesztivál és Színházi Találkozó. Az első körben bejelentett zenekarok között olyan neveket találni, mint az Analog Balaton, Beton.Hofi, Co Lee, Dzsúdló, Elefánt, valamint a Tankcsapda. A hazai zenei élet megkerülhetetlen figurái, a legmenőbb arcok és legendák mellett visszatér Nagymarosra az osztrák Cari Cari, a fesztivál sztárfellépője az elképesztő hangú és energiájú Sian Evans és a Kosheen lesz. Tovább

2023. október 2.

Amire mindenki várt - Azahriah a Puskásban

Régóta suttogtak róla, most végre valósággá válik: 2024. május 25-én a jelenleg még mindig csak 21 éves dalszerző-énekes Azahriah, első magyar előadóként ad önálló koncertet a Puskás Arénában. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky