Fesztiválhangulatot visz a ZP-be az Intim Torna Illegál
Igazi fesztiváli hangulatot és nagybetűs szórakozást ígér június 27-ére a magukat nemes egyszerűséggel a legőrültebb hazai rockot játszó bandának aposztrofáló Intim Torna Illegál. A Zöld Pardonba ráadásul egy igazi világsztárt is magukkal hoznak, még ha csak legújabb daluk szövegében is.
A 2010-ben alakult Intim Torna Illegál kétségtelenül a fiatalok egyik kedvenc zenekara, így természetesen a leghosszabb nyári fesztivál fellépői közül sem hiányozhatnak. A csapat három éves fennállása alatt stabil rajongói bázist alakított ki magának, slágereiket kívülről fújja a közönség, legyen szó akár a Vágjál lyukat a kádba, a Hipnotizőr király vagy a legújabb, Eva Mendes című dalukról. Ez utóbbi már sorban a harmadik, ami felkerült az MR2 Petőfi Rádió 30-as toplistájára, így ha maga a hollywoodi színésznő nem is, de a dal biztosan képviselteti magát június 27-én, csütörtökön este a Zöld Pardonban.
A nagybetűs szórakozás garantált lesz, és ezt nyugodtan érthetjük szó szerint is, hiszen a banda a ZP-be is magával hozza nevének hatalmas méretű kezdőbetűit (ITI), így megidézve a Kísérlet című, tavaly megjelent lemezük borítóját színpadképükben is. A három óriási, világító betű nappal is elég feltűnő showelem, de különösen sötétedés után fog nem mindennapi látványt nyújtani a ZP-ben összegyűltek számára. Egy nappal korábban, június 26-án a Riddim Colony tartja lemezbemutatóját, vendégük a Cloud9+ lesz.
A 2024-es telt házas Aréna-koncert és a több nagy sikerű, exkluzív Erkel Symphonic előadások után a ByeAlex és a Slepp 2026-ban újra szintet lép: február 7-én visszatérnek az Arénába egy különleges és látványos produkcióval, olyan egyedi vizuállal és zenei élménnyel, amelyet a közönség már megtapasztalhatott az Arénában és az Erkel Színházban. Tovább
Papp Szabi, Fehér Balázs, Lányi Lala, Szakos Krisztián és Késmárki Zsolt – új neveket lepleztek le a szervezők a grandiózus Depeche Mode Special Tribute koncert kapcsán, és további meglepetések várhatók még. Eközben az esemény szintet lépett és fesztivállá alakult, köszönhetően annak, hogy az MVM Dome mellett Budapest és több vidéki helyszín szórakozóhelyei, vendéglátóegységei is csatlakoztak a programhoz. Aznap mindenhol Depeche Mode szól majd. Az esemény már nemzetközi színtéren is komoly figyelmet kapott: megkezdődik a jegyek értékesítése Európa-szerte. Tovább
Három fiatal magyar zongorista, akik tíz évvel ezelőtt bejutottak a Montreux Jazz Festival zongoraversenyének legjobb 10 helyezettje közé, amire azóta sem volt példa. 2025. május 5-én, a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretein belül, az Eiffel Műhelyházban lehetőségünk lesz felidézni Gayer Mátyás, Oláh Krisztián és Tálas Áron zongorajátékát. A doboknál az amerikai Gregory Hutchinsont, nagybőgőn pedig az ír Conor Chaplint láthatjuk. Tovább
A decemberben már bejelentett amerikai sztárok, Jason Derulo és a The Chainsmokers elektropop-duó mellett újabb külföldi zenei produkciók kerültek fel az idei Campus Fesztivál fellépőinek listájára. Megérkezett a napi bontás is, mától már azt is tudhatjuk, a hazai kedvencek mikor érkeznek Debrecenbe. Tovább
Nulladik nappal bővül, így egy nappal hosszabb lesz az idei STRAND Fesztivál. Augusztus 20-án igazi ünnepi eseménnyel várják Zamárdi Szabadstrandján a közönséget. A MOL Nagyszínpadon több korosztály elektronikus zenei ikonjai váltják egymást. Fellép Paul Kalkbrenner, a Purple Disco Machine és a Kruder & Dorfmeister páros is. Tovább