A napokban került ki a rádiókhoz a várva-várt új Magna dal, a Köszönet. A zenekar jelenleg következő lemezén dolgozik, melyről egy-egy dalt hallhatunk már az készülő új korongról a zenekar Budapest Parkban tartandó buliján 2013. augusztus 2-án.
Immár hagyományosnak mondható hogy a sláger-gyáros Magna Cum Laude zenekar évről évre megtartja budapesti nagykoncertjét. A különleges, jövő évre való készülődés miatt idén nem télen, hanem már a nyáron tervezett Budapest Park béli buli ígérkezik az idei legnagyobb Magna-eseménynek. A 2 órás rendhagyó koncerten az összes klasszikus sláger mellett felcsendülnek már új dallamok is, de látványban és meglepetésekben sem lesz hiány.
Bulizni, pálinkázni vágyók! Augusztus 2.-án 20:00-kor irány a főváros legjobb nyári koncerthelyszíne, a Budapest Park!
A Bullet For My Valentine márciusban érkező Social Apocalypse című új lemeze beharangozó turnéjával érkezik a Budapest Arénába 2027. február 15-én. A turnén velük tart különleges vendégként a Pendulum, valamint a Dark Divine előzenekarként, így egy igazán erős estére készülhetünk. Tovább
Ghøstkid idén őszre tervezett turnéját elhalasztja, így a 2026. október 13-ára, a az Analog Music Hallba meghirdetett koncertje is jövő tavaszra kerül át. Azonban máris megvan az új dátum: Ghøstkid április 10-én hozza el az Analog Music Hallba Follow The White Rabbit-re keresztelt turnéját. Tovább
A pittsburgh-i Signs of the Swarm a kortárs deathcore egyik legizgalmasabb és legkíméletlenebb zenekara. Zenéjük a modern metalos groove-okat ötvözi, technikás riffekkel és meglepően emlékezetes refrénekkel, hamarosan pedig a magyar közönség is megtapasztalhatja ezt élőben február 19-én, az A38 Hajón a ten56., az Oceans Ate Alaska és a Face Yourself társaságában. Tovább
A Puskás Aréna, három teltházas Budapest Aréna és tizennégy teltházas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet. Tovább
Az egyik legnagyobb hatású posztpunk és goth rock zenekar, a The Mission 2027. május 9-én visszatér Budapestre, hogy katartikus dalaikkal ismét egyesítsék hazai rajongóikat egy varázslatos este erejéig a Dürer Kertben. Ráadásul a zenekar 10 év kihagyás után jövőre új lemezt is ígér, így a klasszikusok mellett várhatóan már a friss lemez szövegeit is énekelhetjük. Tovább