3422 bands 12339 MP3 a descargar
Categorías
Hirdetés
Hazai

2013. május 28.

Ingyenes bringaszerviz az Intim Torna Illegállal

Copyright: MyMusic

Idén nyártól a „hazai zenekarok legőrültebb rockját játszó” Intim Torna Illegál a MOL Bringaprogram arca. A zenekar tagjai maguk is rendszeres városi bringázók, így szívesen álltak a MOL immár több éves, népszerű kezdeményezése mellé. Sőt! Május 26-án egy INGYENES mini-koncerttel üdvözölték a belvárosi Akváriumnál idén is megnyíló MOL bringaszervizt.

Ahogy azt az Intim Torna Illegál minden lehetséges alkalommal – így a bringaszerviz megnyitón is - elénekelte: „Kedvenc mindenem a bicikli”.
 
A MOL 2011-ben 127 kútján nyitotta meg bringapontjait, ahol azóta is kifejezetten kerékpárosoknak szóló árukkal, élelmiszerekkel várják a betérő bringásokat, illetve néhány helyen még pihenővel vagy akár biciklimosóval is kedveskednek nekik.
 
A MOL a bringapontok sikerén felbuzdulva tavaly elindította MOL bringaprogramját, amelynek keretében többek között ingyen biciklikölcsönzővel, szervizzel és tárolóval volt jelen a legnagyobb hazai fesztiválokon, és Budapest belvárosában, az Akvárium mellett egy szintén ingyenes bringaszervizzel segítette a főváros bringásait.
 
A MOLbringaprogram 2013-ban is folytatódik. Számos meglepetést tartogat idén is a bringásoknak: 2013-ban is ott lesz fesztiválokon, és ott lesz az Akvárium mellett, hogy ingyenes szervizzel, vagy akár szaktanácsadással segítse a budapesti éjszaka tekerőit.
 
A jeles alkalomból az Intim Torna Illegál tagjai pedig egy ingyenes mini-koncerttel üdvözölték a belvárosi bringások MOL-os őrangyalát:
 
- Számunkra ez afféle életérzés. - mondta Kiss Sándor, az ITI basszusgitárosa - Természetes volt, hogy a bringázásról is írunk egy dalt, mert igazi városi kétkerekűsök vagyunk, így az is természetes volt, hogy csatlakozunk ehhez a remek kezdeményezéshez. Reméljük, tovább folytatódik a bringaszerviz tavaly útjára indított sikere!
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Seguir

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Seguir

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Seguir

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Seguir

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Seguir

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky