Révész Sándor hosszabb hallgatás után, idén újra a nagyközönség elé áll és jó néhány koncerttel mutatja meg fantasztikus tehetségét. A Generál és a Piramis zenekarok ikonikus frontembere, 2013-ban nagyszabású koncertturnéval ünnepli 60. születésnapját.
Révész Sándor az egykori Ki mit tud? győztes Generál együttes tagjaként már 18 évesen megélte élete első nagy sikereit. A Piramis együttes dalaival - melynek összetéveszthetetlen hangjával Révész őszinte szószólója volt -, egy generáció életérzését fogalmazta meg a zene nyelvén.
A magyar rockzenei életben egyedülállóan a Piramis ötször tudta megtölteni a Budapest Sportcsarnokot, ami tükrözte a rajongók lelkesedését és szeretetét.
Későbbi zenekaroktól független szóló albumai az igényesség és az egyéni hangvétel jegyében fogantak. A több évtizedes sikerelőzmények után ma, Révész szívből szóló dalai kiérlelt gondolatokat és igényesen megmunkált zeneiséget példáznak.
A zene nyelvén pályafutásáról és életútjáról vall egy beszélgető est keretein belül. A műsor felépítésében rangos helyet foglalnak el Zajzon Gábor lantművész/gitárossal közösen előadott, ismert lírai dalai, valamint vetített képeken kuriozitások.
A színes életút vázlat lehetőséget nyújt nézőinek és hallgatóinak a 2012-ben életművéért a Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjével kitüntetett művész megismerésére és a még soha fel nem tett kérdések megválaszolására is.
Tavaszi turné állomások:
Április 11., Békéscsaba Phaedra Rendezvényközpont
Április 18., Dunaszerdahely Városi Művelődési Központ
Április 25., Kecskemét Kulturális Központ
Május 16., Cegléd Kossuth Művelődési Központ és Könyvtár
Rúzsa Magdi lesz a 101. hang a 2025. november 27-i Depeche Mode Special Tribute koncerten az MVM Dome-ban – ezzel végleg teljessé vált a line-up. A koncert eseménye mára fesztivállá nőtte ki magát, és országos, sőt európai méretű zenei ünneppé vált. Tovább
Provokáció? Kérdés? Vagy csupán egy jól irányzott poén? drMáriás társadalomsebész, vizuális provokátor, aki a festészet, a zene, a próza és a performansz eszközeivel évtizedek óta görbe tükröt tart a hatalomnak, és most először lesz látható Budapesten, eddig sosem látott egészében ez az unikális művészi univerzum. Tovább
A „Három szerző és egy bluesgitáros” nyár eleji zenés irodalmi estet követően ezúttal a Textilgyárban hangoznak el a szövegek és az egyenesen Amerikából érkező blues szeptember 4-én. Az ősz beköszöntével a jó hangulat továbbra is garantált, az időjárás is kedvez egy pohár italnak, valamint a szabadtéri programnak. A versek, regényrészleteket mindennapi esetlenségeinkről számolnak be, garantáltan egyedi és nevetésre ösztönző stílusban. Tovább
A régió egyik legnagyobb és legnépszerűbb szezonális koncerthelyszíne, a Gyárkert Kultúrpark 2025-ben már harmadszor hozza el az egész nyáron át tartó fesztiválélményt Veszprémbe. A telt házas nyitóhétvégén a Halott Pénz és Majka indította el a koncertsorozatot. A nyár folyamán hétvégenként a hazai zenei élet kiemelkedő előadói, legendái – többek között Charlie, a Ganxsta Zolee és a Kartel, Ákos, a Carson Coma, Pogány Induló, Dzsúdló, Rúzsa Magdi, Desh, a Quimby, Krúbi és a Bagossy Brothers Company – lépnek majd színpadra. Tovább
A regionális és országos sajtót az utóbbi hetekben egyaránt futótűzként járta be a hír, miszerint a dunaújvárosi vasmű dolgozói tömegesen veszítették el állásukat alig néhány nap leforgása alatt. Ez a szám csupán munkavállalói szinten többezres nagyságrendű, nem beszélve az elbocsátottak családjairól, akik valamennyien hihetetlenül nehéz helyzetbe kerültek. Tovább