Stúdióba vonul a következő hetekben a Compact Disco. A fiúk az új nagylemezükön dolgoznak, amelynek hangzása a szokásosnál kicsit vadabb lesz. A zenekar közben járja az ország klubjait, Budapesten pedig április 19-én ad koncertet az A38 fedélzetén.
Harmadik nagylemeze dalain dolgozik a Compact Disco. A hazai elektronikus zenei szcéna egyik legnépszerűbb zenekarának tagjai a napokban bevonulnak a Tom-Tom Stúdióba, ahol néhány új dalt már rögzítenek is.
- Nem kapkodunk, mert az új albumot ősszel tervezzük megjelentetni. A stúdióba most néhány olyan szerzeményt viszünk el, amelyek már majdnem készen vannak. A hangzásban kicsit vadabb, rockosabb irányba fogunk elmozdulni, de az elegánsabb fajtából, hiszen alapvetően maradunk a tőlünk megszokott stílusnál. Producerként csatlakozott hozzánk Szakos Krisztián, akivel ráérősen kísérletezünk, új ötleteket próbálunk ki, szóval igazi örömzenélés várható a következő két hétben. – mondta Walkó Csaba, a Compact Disco énekese.
A készülő album kulisszatitkait videónapló formájában osztják meg rajongóikkal, vagy ahogyan ők nevezik magukat a Compact-család tagjaival. A zenekar október végéig mobiltelefonnal és kézikamerával rögzíti majd az élményeit. Az érdeklődők havonta két részt nézhetnek meg a Finlandia támogatásával, és a videónaplóban lehet majd hallani az első dalrészleteket is. A várhatóan tíz epizódból álló sorozatot a Lángoló Gitárok blogon, a 1 Music Channel műsorán és a zenekar hivatalos Facebook-oldalán teszik elérhetővé. A Compact Disco az új album (ami már nem a CLS Musicnál, hanem a Tom-Tom Recordsnál jelenik meg) első végleges dalát májusban mutatja be.
A stúdiómunkálatok közben a Compact Disco továbbra is járja az ország klubjait. Budapesten legközelebb április 19-én, pénteken este lépnek fel az A38-on.
- Nagyon szeretjük a hajót, mindig jó hangulatúak a koncertek ebben a közegben, ezért örülünk, hogy visszatérhetünk a fedélzetre. Ezen az estén nemcsak a legnagyobb slágereinkkel várjuk a közönséget, hanem előveszünk néhány ritkábban játszott szerzeményt is, és megtáncoltatjuk a vendégeket. – tette hozzá Walkó Csaba.
A Compact Disco április 19-i budapesti koncertjére a belépő elővételben 1200, a fellépés napján a helyszínen pedig 1600 forintba kerül. Elővételes jegyek már kaphatók az A38 pénztárában és honlapján keresztül.
Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább
Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább
Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább
Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább
A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább