3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Események

2013. március 22.

Világ határok nélkül - Yanni Budapesten

Copyright:

A legendás zeneszerző és előadó, Yanni 2013 -ban is folytatja világ körüli turnéját, amelynek egyik állomása Budapesten lesz. A tavaly áprilisban indult koncertsorozat során fellépett nyolcvan helyszínen Észak-Amerikában, valamint Chilében, Argentínában és Brazília nyolc városában. Yanni kortárs szimfonikus zenéje milliók kedvence lett, amely a koncertjein élőben még jobban magával ragadja a rajongókat.

2013-ban fellép többek között Új-Zélandon, Ausztráliában, Oroszországban, Kínában és Thaiföldön. Európában kizárólag néhány koncertet ad, de ezen néhány európai állomás között Budapestet is érte az a megtiszteltetés, hogy a magyar közönség élőben hallhatja ezt a zenei csodát. A koncerten Yanni a zenekarával legutóbbi, Truth of Touch című stúdióalbumának néhány dalán kívül pályafutása legismertebb és legnépszerűbb slágereit adja elő. Ami pedig számunkra külön érdekesség, hogy akárcsak néhány előző albuma esetében, ezen is ifj. Malek Miklós, az X-Faktor egyik zsűritagja volt az, akinek segítségével igazán mai, modern hangzást kaptak a dalok.

Yanni egy élő CD-t és DVD-t is megjelentetett 2012-ben, amelyet a San Felipe Del Morro kastélyban rögzítettek San Juanban, Puerto Rico-ban. Ezzel a koncerttel a művész valóra váltotta az álmát, mely szerint a Föld legendás helyein adjon koncertet. Eddig ez már sikerült neki a kétezer éves Herod Atticus Színházban Athénban, valamint nyugati zenészként elsőként az indiai Taj Mahalban és a kínai Tiltott Városban.

Yanni turnéi valóban legendásak, óriási rajongótábora van a világ minden táján, akik nemcsak albumaiért és dalaiért, de filmzenéiért is szeretik őt, hiszen többek között a Miami Vice, valamint a Beavis és Butthead epizódjaiban is az ő zenéjét hallhatjuk. Több Grammy-jelölést is kapott az 1992-es Dare to Dream című albuma kapcsán, és a következő évben megjelenő In My Time-ért. A nagy áttörés mégis az 1994-ben megjelent Yanni Live at the Acropolis című lemeze lett, amely minden idők második legnagyobb példányszámban eladott zenés videója volt. Yanni azóta több mint kétmillió ember előtt lépett már fel a világ több mint húsz országában. Közel 35 platina és aranylemez büszke tulajdonosa, amelyeket húszmillió eladott albumáért vehetett át.

Szerzeményeit a tévénézők, és a legnagyobb nyilvános események hallgatói, nézői is jól ismerhetik, hiszen az ő zenéje szól az összes olimpiai játék közvetítései közben 1988 óta, de több kompozíciója hallható más, a televíziók által közvetített sporteseményeken is. Stílusát leginkább a “new age” kategóriába sorolhatnánk, de ő jobban kedveli a “kortárs hangszeres” elnevezést.

„Sok olyan szerzemény van a tarsolyomban, amelyet nem jelentettem még meg, de egyszer bizonyosan hallhatóak lesznek ezek is a közönség számára – mondta Yanni. - A célom, hogy én vezessem ezen a zenei utazáson a közönséget, és mindig sikerüljön meglepetést okozni. Az a jó, ha nem is sejtik, mire számíthatnak legközelebb tőlem, de biztosíthatom őket, hogy inkább egy kellemes ajándéknak érzik majd és nem hideg zuhanynak.”

YANNI
WORLD WITHOUT BORDERS TOUR
2013. MÁRCIUS 28.
PAPP LÁSZLÓ BUDAPEST SPORTARÉNA

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 3.

Ez Tiszta Őrület lesz a 6SZÍNben

A legendás Activity játék most először költözik színpadra, ráadásul a hazai színészvilág nagyjaival! Az „Ez Tiszta Őrület – improvizációs Activity” nem hagyományos színházi előadás lesz a 6SZÍN-ben november 5-én, hanem egy élő Activity játék és improvizatív színház különleges elegye. Tovább

2025. november 2.

Az Akváriumban mutatja be első lemezét az Artúr Rambo

Az Artúr Rambo büszkén jelenti: az album kész! A zenekar 2025. december 6-án az Akvárium Klubban mutatja be első nagylemezét. Tovább

2025. november 1.

A Dürerben zárja az évet az Anna and the Barbies

Az ország egyik legsokszínűbb és legkarizmatikusabb zenekara, a magával ragadó szöveg- és hangzásvilágáról, valamint átütő energiájú élő fellépéseiről ismert Anna and the Barbies december 12-én a Dürer Kertben áll színpadra. Tovább

2025. október 22.

Megvan a decemberi The Subways jubileumi turnéjának két előzenekara

A teljes turné fő előzenekara a német pop/rock új hullámát képviselő THE LIVELINES, míg az estét a budapesti klubokat megtöltő, friss lemezzel jelentkező, kizárólag lányokból álló indie-punk zenekar, a girlhood nyitja majd. Tovább

2025. szeptember 23.

MOVA az Akvában: új hangzás, új felállás, új látvány

Az Akvárium Lokálban lesz MOVA utolsó saját szervezésű bulija ebben az évben. Izgalmas vendégek, új dalok, nagy felhajtás: érdemes jegyet váltani november 29-ére. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky