3422 zespół 12339 MP3 ściągać
Kategoria
Hirdetés
Hazai

2013. március 20.

Amiért betiltották Nagy Ferót és a Beatricét

Copyright:

Amíg más zenekarok vígan élhették a világukat, voltak olyanok, melyeket - bár tehetségük, és rajongótáboruk is megvolt hozzá - a politika mégsem engedett érvényesülni. A mai világban ez felfoghatatlan, abban az időben viszont  természetes volt, hogy a szocialista hatalom, ha úgy tartotta kedve, ellehetetlenített művészeket. Ezt tette Nagy Feróval, és a Beatricével is.

1981 a Beatrice egyik legfontosabb éve volt. Ekkorra állt össze a zenekar egyik legütőképesebb felállása, ekkor volt a legkreatívabb a zenekar, és persze ebben az évben szúrta a legjobban az akkori kultúrpolitika meghatározó vezetőinek szemét a Ricse munkássága. A betiltásnak „köszönhetően” az ebben az időszakban íródott dalok ezidáig  kizárólag amatőr kazettafelvételek formájában maradtak fenn az utókor számára. Ezt az időszakot mutatja be egy, a Beatrice 35. születésnapjára megjelentetett album, a Betiltott dalok II. - Tudományos Rockizmus.

Nagy Feró és a rocksámán

A Betiltott dalok II. - Tudományos Rockizmus nem egy szimpla kiadvány, hanem a nyolcvanas évek elejének vegytiszta kordokumentuma, ami betekintést enged a kor egyik legnépszerűbb, és egyben legjobban ellehetetlenített zenekarának feloszlás előtti időszakába. A szocialista hatalom szemét nemcsak a kétértelmű üzenettel bíró dalszövegek, de a dalok között előadott pimasz közjátékok is csípték. A GrundRecords gondozásában megjelent dupla CD a fellelhető legjobb minőségű anyagok felhasználásával, digitális utómunkálatok segítségével készült. Az öt koncert legjobb pillanataiból összeállított dupla lemez 81 trackből áll, ám ezek közel fele nem dal, hanem az azokkal egyenértékű, a műsor szerves részét képező átkötő szöveg és konferansz.

Az 1981-es Beatricében hallható a Solaris, és az Első Emelet későbbi gitárosa Bogdán Csaba, valamint vendégművészként a hazai alternatív élet egyik ikonja Wahorn András is, de az akkori zenekar tagja volt a kelet-európai rocksámánként is tisztelt Waszlavik László is.

Az albumot a kiadó és a zenekar a 2012 januárjában elhunyt képzőművész, Bernáth „Y” Sándor emlékének ajánlja.
 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2025. november 28.

Átadták a 2025-ös Music Hungary-díjakat Veszprémben

Három nap után véget ért a XIII. Music Hungary Konferencia & Showcase, amely november 17–19. között rekord nézőszám mellett töltötte meg Veszprémet a hazai zeneipar szereplőivel. Az idei fókusztéma, „A zene körforgása – Fenntartható zeneipar 2025-ben” azt vizsgálta, hogyan épülhet fel egy önmegújuló, hosszú távon működő zenei ökoszisztéma Magyarországon. A szakmai programok kurátora Mezei Csaba volt, aki gazdasági, kreatív és közösségi nézőpontok metszetében állította össze az idei tartalmat. Kontynuować

2025. november 27.

Az élet a legjobb: megérkezett az Artúr Rambo első nagylemeze

Az Artúr Rambo három évnyi munka, közös ötletelés és számtalan éjszakába nyúló felvétel után kiadta nagylemezét, amelyet december 6-án a budapesti Akvárium Klubban, majd december 20-án Pécsen, a Szabadkikötőben mutatnak be élőben. Kontynuować

2025. november 26.

Molnár Tamás és Mehringer közös ügye

„VELETEMESSETEKEL” címmel megjelent Molnár Tamás legújabb együttműködése az X-Faktorból ismert Mehringerrel. A dal hangvételét különösen izgalmassá teszi, hogy intim és személyes vallomásként hat, miközben a két előadót egészen más indíttatás vezérelte. Kontynuować

2025. november 11.

Budapesten mutatja be hetedik albumát a The Trousers

Az idén húszéves The Trousers története új fejezethez érkezett: a Music Fashion kiadó az elmúlt napoknan adta ki a zenekar hetedik nagylemezét, a „Necessary Evil”-t. Az album megjelenését természetesen élőben is megünnepli a banda, hiszen november 15-én a Három Hollóban lépnek fel. Kontynuować

2025. október 29.

Hősök: Csak gyűlik a harag, több lesz a soknál

A Lomtár a mai közhangulat, a társadalmi feszültségek és az elfojtott düh lenyomata. A Hősök legújabb megjelenése minden tekintetben rezonál arra, amit talán mind érzünk a levegőben: sok évnyi csalódás, elmérgesedett közbeszéd, egyre fogyó türelem. Kontynuować

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky