3422 zenekar 12339 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. március 19.

Nőiesebb irányba mozdul a Magashegyi Underground

Copyright:

Zenéjében sokszínű, szövegvilágában pedig személyesebb és nőiesebb lesz a Magashegyi Underground új nagylemeze. A zenekar a tavaszra várható album DVD-mellékleteként a februári, szimfonikus MűPa-koncertje felvételeit is megjelenteti. A hivatalos lemezbemutató koncert április 13-án lesz a budapesti Akvárium Klubban.

A folyton új utakat kereső, kísérletező és önmaga lehetőségeit tágító Magashegyi Underground nagy erőkkel dolgozik tavaszra várható új nagylemeze dalain. Az egyelőre cím nélküli albumról a Rázz fel és az Álmatlanság című dalokat már játsszák a rádiók, illetve a zenekar egy-két új szerzeményt megmutatott harmadik, teltházas szimfonikus koncertje közönségének februárban a Művészetek Palotájában. A többi vadonatúj szerzeményt élőben először április 13-án a budapesti Akvárium Klubban hallhatja a közönség a lemezbemutató koncerten.
 
- Az album a zenekar eddigi életművéhez képest is sokszínű lesz, hiszen az elektronikus zene modern hangszínei és az amerikai neofolk hatásai ugyanúgy megtalálhatók lesznek az új anyag hangszerelésében. Ugyanakkor az elmúlt másfél év szimfonikus fellépéseinek hangzása és a játék lehetőségének folytatása óhatatlanul beleivódott a fülünkbe, ezért ez a hangulat tetten érhető lesz az új album néhány dalában. Emellett szerettük volna az élményt is felidézni, ezért a februári MüPa-koncertünk anyagából egyórás felvétel készült, ami az új lemez DVD-mellékleteként jelenik meg- mondta Bocskor Bíborka, a Magashegyi Underground énekesnője.
 
A zenekar készülő lemezének a hangvétele is változik. A dalok még személyesebbek, erőteljesebbek, sőt nőiesebbek lesznek, ugyanis a zenekarral évek óta dolgozó szövegíró, Tariska Szabolcs egy kapcsolat történetét öntötte dalokba egy nő szemszögéből. Két új dalban az egyik legígéretesebb fiatal kortárs költő, az Akkezdet Phiai tagja, Závada Péter mutatkozik be szövegíróként. Szinopszis című verséhez a zenekar írt dalt, míg egy másik szerzemény esetében ő írt rapszöveget a Magashegyi Underground által komponált zenei alapokra.
 
A zenekar új klipet is forgatott a közelmúltban az Álmatlanság című dalhoz. A szokatlan hangulatú, tompított színvilágú, lassított felvételekkel készült klipben a Nemzeti Színház színésznője, Tenki Réka, valamint Kiss Anna Júlia, Takács Lilla és Bocskor Bíborka énekesnő játszik főszerepet. 
- Érdekes élmény volt számomra a kétnapos forgatás. Hencz Péter rendező a metakommunikáció lecsupaszított vázát próbálta megmutatni egészen egyszerű, álomszerű módon. Izgalmasnak találom, milyen kevés eszközzel milyen sokat lehet elmondani, és milyen erős hatást lehet elérni – fogalmazott Bocskor Bíborka.  
 

 

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2026. október 11.

Akusztikus átdolgozással zárja a múltat Lil Frakk

Gitárra és zongorára csupaszított kislemezzel búcsúztatja legutóbbi korszakát Lil Frakk. A fiatal rapper „Alternatív Napok” címmel adott ki új EP-t, amelyen korábbi szerzeményei csendülnek fel úgy, ahogyan eddig még sohasem. Tovább

2026. október 1.

Vadonatúj pályázati lehetőségekkel bővül a ParkLab, a Budapest Park tehetségtámogató programja

Újabb fontos szakaszához érkezik a Budapest Park tehetségtámogató programja, a ParkLab: ősszel egyszerre több pályázati lehetőség is megnyílik a feltörekvő és már ismert előadók és alkotók előtt. A program célja az, hogy a hazai zenei szcéna új szereplői szakmai támogatást, professzionális körülményeket és láthatóságot kapjanak pályájuk kibontakozásához és hosszú távú fenntartásához. Tovább

2026. augusztus 6.

Film készül bongor díjnyertes konceptalbumához

Berta Csongor, azaz bongor évek óta a hazai zenei színtér fontos alkotója, épp most készül a szeptemberben esedékes első önálló Budapest Park koncertjére, tavaly pedig elkészült pályafutása eddigi legszemélyesebb és legnagyobb hatású lemeze. A sokszoros díjnyertes EXTÁZIS című konceptalbum dalai végigvezetnek az alkotó életén, fókuszba helyezve többek között az addikcióval kapcsolatos viszonyát. Az albumhoz, ahogy bongor nemrég bejelentette, most mozifilm készül K. Kovács Ákos és Ipacs Gergely rendezésében a Superfactory, a TelekomFilm és a CineSuper gondozásában, ami már idén ősszel látható lesz a mozikban. Tovább

2026. június 11.

Ünnepi estély egy süllyedő hajón – új Blahalouisiana-dal érkezett

Nem sokkal előző megjelenésük, a Sűrű végtelen után egy már-már karneváli hangulatú, mégis súlyos kérdéseket boncolgató dallal jelentkezik a Blahalouisiana. Tovább

2026. június 1.

Sűrű végtelen: itt a Blahalouisiana új dala

A dal mindenki számára ismerős érzéseket fogalmaz meg olyan hangulattal vegyítve, amitől annyira szerethető a Blaha-pop. A Sűrű végtelen szerzője, Schoblocher Barbara gondolatainak világába hívja a hallgatókat. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky