3423 zenekar 12355 letölthető zene
Rovatok
Hirdetés
Hazai

2013. február 24.

2013-ban is Fonogram - Magyar Zenei Díj!

Copyright:

A Magyar Hangfelvétel-kiadók Szövetsége idén is megrendezi a hazai zenei élet legnagyobb ünnepét, a Fonogram - Magyar Zenei Díj gálaestet. A 20. születésnapját ünneplő - korábban Arany Zsiráf díjként ismert, immáron tizedik alkalommal Fonogram néven megrendezett - díjátadóra izgalmas, a korábbiakhoz képest jelentősen megújult műsor áll tervezés alatt, természetesen megtartva a díj elsődleges célját: az előző év legkiemelkedőbb zenei teljesítményeinek díjazását.

  • megosztás
  • kapcsolódó linkek
A gálaestre 2013. június 2-án kerül sor, a megszokott helyszínen, a Millenáris Teátrumban, de vadonatúj közegben, a hagyományokhoz híven a magyar zenei élet szinte minden szereplőjének részvételével. 
 
A szavazásban, a kategóriánkénti legjobbak kiválasztásában idén is több száz zeneipari szakember (producerek, koncertszervezők, zenei újságírók, stb.) vesz részt. 
 
A kétfordulós szavazás során a benevezett előadók, kiadványok közül, a szakmai szavazatokat és az eladásokban mért közönségsikereket egyaránt figyelembe véve, minden kategóriában öt jelölt jut tovább a második fordulóba, ahol már a szűk, alaposan felkészült szakmai bizottság tagjai választják meg a végső győzteseket. 
 
A szavazási procedúra első fordulója március közepén indul, addig is folyamatosan zajlanak a nevezések. 
 
A Fonogram - Magyar Zenei Díjra BÁRMILYEN, AZ ELŐZŐ KÉT NAPTÁRI ÉVBEN MEGJELENT KIADVÁNY NEVEZHETŐ. 
 
Az eddigi évekhez hasonlóan, kiadók által gondozott megjelenések és szerzői kiadású albumok egyaránt nevezhetőek. 
 
Újdonság idén, hogy a nevezésre való felhívás már most megjelenik a Fonogram weboldalán, és ugyanitt lehet nevezni a kiadványokat is. 
 

A nevezések határideje: 2013. március 8. péntek, 12 óra.

Szólj hozzá!

Csak regisztrált és belépett felhasználóink szólhatnak hozzá. Kattints ide a belépéshez! Regisztráció itt.

2024. április 28.

Igazi búcsúdal a Follow The Flow új száma

Sokféle búcsú van: elválunk szerelmektől, barátoktól, fontos mentoroktól és tanárainktól, van, hogy új utakra lépünk, más iskolák várnak bennünket. A ballagási időszak közeledtével a búcsú gondolata foglalkoztatta a Follow The Flow tagjait, akik a saját életükben is a legkülönfélébb módokon szembesültek az elengedés nehéz – és többnyire fájdalmas – feladatával. Tovább

2024. április 27.

Megjelent a KFT új albuma

16 év után új albummal jelentkezett a KFT: ma megjelent a "Még mit nem" című 6 dalos lemez, melyről két szerzeményt Laár András, hármat Bornai Tibor és egyet Márton András jegyez. Tovább

2024. március 27.

Az Irie Maffia zenekar új dallal és klippel jelentkezett

Az Irie Maffia márciusban jelentette meg ’Mellettem’ című új kiadványát, ami több szempontból is formabontó a zenekar életében. Tovább

2024. március 7.

AWS videoklip premier

Megjelent a negyedik single az AWS új, májusban érkező, ebben a felállásban első lemezéről melynek címe Fények Nélkül. Tokay Péterrel forgatott a zenekar videoklipet a dalhoz. Tovább

2024. február 28.

A vonatos utazások, a nyár himnuszát szállította le Volosinovszky György és a BELMONDO

2023. novemberében jelent meg a Belmondo legújabb albuma Királyok kutyái címmel, amelyen az utóbbi két-három év Czutor szerzeményeit és négy vadonatúj dalt hallhat a nagyérdemű. Tovább

magyar | english | deutsch | espanol | francais | romana | polski | slovensky