A The Idoru újra kiadta a Fonogram-díjas Time lemezt
A rock, a punk és a hardcore vonalán mozgó The Idoru szerzői kiadásban újra kiadta legutóbbi, Time című lemezét. A korong új külsőt kapott, s két friss dal is hallható rajta, melyek egyikéhez már klip is készült: a fricskától sem mentes Idoru must be destroyed!
A hazai modern rock kategóriában 2010 és 2012 között a banda egymást követő mindkét nagylemezét (Face The Light - 2009 és Time - 2011) a Fonogram-gálán a legjobbnak ítélte a szakmai zsűri. Ezzel a srácok mondhatni történelmet írtak a hazai rock életben, ráadásul a friss díjas Time korongon a két ős-gitárost leszámítva, komplett új brigád hallható. A Time Special Edition lemezen a klipes nóta és egy „koncertbevezető” intró mellett meghallgatható a Not Alone című friss, akusztikus szerzemény is, amit eddig csak az Petőfi rádióban lehetett elcsípni. Ezzel együtt a korong immár 12 dallal jött ki, szerzői kiadásban.
A lemez teljes egészében meghallgatható:
Az Idoru a tavasz folyamán a Blind Myself 18. születésnapi turnéján vendégeskedik és fellép majd a hajón is, ahol az amerikai gyökerű hardcore / punk H2O és a szintén punk / hardcore / rock vonalon mozgó Nations Afire előtt mutatja be többek között a Time dalait is.
Tavaszi koncertek:
2013. február 1. @Yuk, 1032, Budapest, Fényes Adolf utca 28. - Farsangi bál
2013. március 2. @Dürer Kert, 1146, Budapest, Ajtósi Dürer sor 19-21.- w/Blind Myself, Cadaveres, Till We Drop
2013. március 14. @Hell Music Café, 4400, Nyíregyháza, Dózsa György út 1.
2013. április 21. @A38, Budapest, Petőfi Híd budai hídfő, w/H2O, Nations Afire
A Carson Coma idén is elindítja Palántaprogramját, amellyel az együttes a pályakezdő zenészeket támogatja. A tavalyi sikeres évad után a pályázat idén is visszatér: a legígéretesebb anyagot beküldő zenekar egy stúdiólemeze felvételéhez használhatja fel a Palántaprogram nyereményét. Tovább
Azahriah 2024. május 24-25-26-án háromszor töltötte meg a Puskás Aréna nézőterét, ezzel ő volt az első hazai előadó, aki teltházas koncertet adott a stadionban, összesen 140.000 néző előtt. Az 'Azahriah - Puskás Aréna (Full Koncert 2024)' című koncertfilm ennek a történelmi pillanatnak az élményét foglalja össze 90 percben. A film már elérhető YouTube-on. Tovább
Hat év után új nagylemezzel jelentkezett a Szabó Balázs Bandája. A Keringés 12 dalt tartalmaz, köztük egy Grecsó Krisztián és egy Tóth Krisztina vers megzenésítését. Szabó Balázs szerint a korábbi albumokhoz képest bátrabb hangszerelésű és más hangulatú anyag született. A zenekar november végén 10 állomásos lemezbemutató turnéra indul, melynek kiemelt állomása Budapesten a Dürer Kert. Tovább
November 18-20. között tizenkettedik alkalommal rendezték meg Veszprémben a Music Hungary Konferenciát & Showcase-t, amely idén minden eddigit felülmúló látogatottságot hozott. A konferenciat fő témája a „Hangnemváltás: alkalmazkodás és rock’n’roll” volt, amely azt vizsgálta, hogyan reagál a szakma az új kihívásokra, keresve - napjaink népszerű szavával - a reziliencia és a kihívásokkal való megküzdés útjait. Tovább
Az idei utolsó, de annál fontosabb dalával jelentkezett Fluor és Diaz párosa, ami mindkettőjüknek nagyon sokat jelent. Ez a "Pályaudvar", ami ezúttal egy szívszorító utazás helyszínévé vált. Tovább